Huszonöt éve írták alá Belfastban a nagypénteki megállapodást

Negyedszázaddal a történelmi jelentőségű nagypénteki megállapodás után sem lehet kijelenteni, hogy az észak-írországi szektariánus megosztottság a múlté.

Belfast Forrás: Pexels

Ezek közé tartozott, hogy 

az ír kormány a független Írország fennállása óta először ismerte el jogilag kötelező erővel bíró nemzetközi szerződésben, hogy Észak-Írország az Egyesült Királyság része.

A megállapodás ugyanakkor lehetővé teszi népszavazás kiírását is az ír sziget egyesítéséről, ha a közvélemény-kutatásokból nyilvánvalóvá válik, hogy az észak-írországi lakosság többsége ezt pártolja.

Ebből a szempontból potenciálisan hatalmas horderejűnek bizonyulhat, hogy a tavaly májusi észak-írországi parlamenti választáson a britellenes katolikus mozgalom legnagyobb pártja, a Sinn Féin szerezte meg a legtöbb képviselői mandátumot a belfasti törvényhozásban, a Stormontban, ahol korábban mindig a brit fennhatóságot pártoló protestánsoké – az utóbbi évtizedekben a Demokratikus Unionista Párté (DUP) – volt a legnagyobb létszámú frakció.

Nemrégiben kiderült az is, hogy Észak-Írország 101 éves történetében először relatív többségbe kerültek a katolikusok a helyi lakosságon belül: a legutóbbi népszámláláson a válaszadók 45,7 százaléka mondta magát katolikusnak, a protestánsok aránya 43,5 százalék.

A katolikus lakosság zömmel az ír sziget újraegyesítéséért küzdő britellenes mozgalmakat, mindenekelőtt a Sinn Féint támogatja.

A megbékélés két korai kulcsfigurája Martin McGuinness és Ian Paisley volt.

A hét éve elhunyt McGuinness a hetvenes években az IRA katonai tanácsának egyik parancsnoka volt az ulsteri katolikus radikalizmus talán legforróbb gócpontjában, Derry városában.

Ian Paisley tiszteletesről, a gyújtó retorikájú protestáns unionista politikusról soha senki nem képzelte volna – beleértve saját magát –, hogy valaha is közösen alakít kormányt az általa szenvedélyesen gyűlölt Sinn Féinnel.

Mégis, 2007 tavaszán megtörtént a korábban elképzelhetetlen: Paisley, a protestáns koronahű Demokratikus Unionista Párt akkori vezetője a protestáns-katolikus észak-írországi kormány élére állt, a felekezetközi hatalommegosztásról született egyezség alapján elfogadva helyettesének Martin McGuinnesst, a Sinn Féin akkori második emberét.

Paisley tiszteletes korábban nem vesztegetett sok jó szót a katolikusokra. Politikai karrierjének egyik leghírhedtebb megnyilvánulása volt, amikor 1988-ban, az Európai Parlamentben felszólaló II. János Pál pápát a beszédbe belekiabálva Antikrisztusnak bélyegezte, mielőtt kidobták az ülésteremből.
Mégis, Paisley kötötte meg 2007-ben az újkori európai politikatörténet egyik legvalószínűtlenebb koalíciós egyezségét azzal a Sinn Féin-vezérkarral, amelynek tagjait nem sokkal korábban még vérszomjas szörnyetegeknek nevezte.

A katolikus–protestáns felekezeti hatalommegosztásra alapuló észak-írországi kormányzati rendszer azonban korántsem nevezhető zökkenőmentesnek.

A helyi önkormányzat többször is összeomlott, és most sem működik, ezúttal – legalábbis névleg – azért, mert a radikálisan EU-szkeptikus DUP nem fogadja el a brit EU-tagság megszűnése után Észak-Írország különleges státusára kidolgozott, azóta jelentősen módosított különmegállapodást, amelynek célja az, hogy Írországba – vagyis az EU-ba – ne kerülhessen át ellenőrizetlen termék északír területről.

Ráadásul a minap a hatóságok súlyos fokozatra emelték az észak-írországi terrorfenyegetettségi készültséget, mivel ismét aktivizálódnak a radikális britellenes félkatonai szervezetek. Az egyik ilyen milícia nemrégiben lőfegyverekkel életveszélyesen megsebesített egy rendőrt.
Mindez jelzi, hogy negyedszázaddal a történelmi jelentőségű nagypénteki megállapodás után sem lehet kijelenteni, hogy az észak-írországi szektariánus megosztottság a múlté.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)