A nagypénteki megállapodást, hivatalos nevén a belfasti egyezményt, amely fokozatosan véget vetett az észak-írországi szektariánus villongások csaknem három évtizedes, Nagy-Britanniára is rendszeresen átcsapó véres összecsapásainak, huszonöt éve írták alá.
A brit fennhatóság ellen és az ír sziget egyesítéséért egykor fegyverrel küzdő legnagyobb katolikus milícia, az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) 1969-ben kezdődött terrorhadjáratának három évtizedében legalább 3500-an vesztették életüket.
A halálos áldozatoknak több mint a fele civil volt, de ezernél több brit katona és háromszáz rendőr is meghalt az összecsapásokban vagy merényletekben.
Az IRA terrorhadjáratának egyik legsúlyosabb incidensében, 1979-ben pokolgépes merénylet áldozatául esett Lord Mountbatten, India utolsó brit alkirálya, aki a tavaly szeptemberben elhunyt II. Erzsébet királynő néhai édesapjának, VI. György királynak távoli, a brit uralkodó két éve elhunyt férjének, Fülöp edinburghi hercegnek viszont közeli rokona volt, és ő ismertette össze a későbbi királyi házaspárt még 1939-ben.
Ő a brit királyi család egyetlen tagja, aki IRA-merényletben halt meg.
A nagypénteki megállapodás sem teremtett azonnal békét Észak-Írországban. Hónapokkal az ünnepélyes belfasti ceremónia után követték el a konfliktus három évtizedének legvéresebb merényletét: az észak-írországi Omagh városában 1998 augusztusában pokolgépes merényletet hajtott végre a magát „igazi IRA”-ként azonosító szervezet, amelynek tagjai jórészt az IRA soraiból verbuválódtak.
Az autóba rejtett robbanószerkezet 29 embert ölt meg, köztük kilenc gyermeket és egy terhes nőt, aki ikrekkel volt várandós.
A robbanásban a hivatalos korabeli vizsgálati adatok szerint 220-an sebesültek meg, de későbbi becslések szerint számuk elérhette az ötszázat.
A nagypénteki rendezési megállapodás – amelyet brit részről Tony Blair akkori miniszterelnök, az Ír Köztársaság részéről Bertie Ahern kormányfő írt alá – mindazonáltal számos, korábban elképzelhetetlen megbékélési fejlemény felé nyitotta meg az utat.
Ezek közé tartozott, hogy
az ír kormány a független Írország fennállása óta először ismerte el jogilag kötelező erővel bíró nemzetközi szerződésben, hogy Észak-Írország az Egyesült Királyság része.
A megállapodás ugyanakkor lehetővé teszi népszavazás kiírását is az ír sziget egyesítéséről, ha a közvélemény-kutatásokból nyilvánvalóvá válik, hogy az észak-írországi lakosság többsége ezt pártolja.
Ebből a szempontból potenciálisan hatalmas horderejűnek bizonyulhat, hogy a tavaly májusi észak-írországi parlamenti választáson a britellenes katolikus mozgalom legnagyobb pártja, a Sinn Féin szerezte meg a legtöbb képviselői mandátumot a belfasti törvényhozásban, a Stormontban, ahol korábban mindig a brit fennhatóságot pártoló protestánsoké – az utóbbi évtizedekben a Demokratikus Unionista Párté (DUP) – volt a legnagyobb létszámú frakció.
Nemrégiben kiderült az is, hogy Észak-Írország 101 éves történetében először relatív többségbe kerültek a katolikusok a helyi lakosságon belül: a legutóbbi népszámláláson a válaszadók 45,7 százaléka mondta magát katolikusnak, a protestánsok aránya 43,5 százalék.
A katolikus lakosság zömmel az ír sziget újraegyesítéséért küzdő britellenes mozgalmakat, mindenekelőtt a Sinn Féint támogatja.
A megbékélés két korai kulcsfigurája Martin McGuinness és Ian Paisley volt.
A hét éve elhunyt McGuinness a hetvenes években az IRA katonai tanácsának egyik parancsnoka volt az ulsteri katolikus radikalizmus talán legforróbb gócpontjában, Derry városában.
Ian Paisley tiszteletesről, a gyújtó retorikájú protestáns unionista politikusról soha senki nem képzelte volna – beleértve saját magát –, hogy valaha is közösen alakít kormányt az általa szenvedélyesen gyűlölt Sinn Féinnel.
Mégis, 2007 tavaszán megtörtént a korábban elképzelhetetlen: Paisley, a protestáns koronahű Demokratikus Unionista Párt akkori vezetője a protestáns-katolikus észak-írországi kormány élére állt, a felekezetközi hatalommegosztásról született egyezség alapján elfogadva helyettesének Martin McGuinnesst, a Sinn Féin akkori második emberét.
Paisley tiszteletes korábban nem vesztegetett sok jó szót a katolikusokra. Politikai karrierjének egyik leghírhedtebb megnyilvánulása volt, amikor 1988-ban, az Európai Parlamentben felszólaló II. János Pál pápát a beszédbe belekiabálva Antikrisztusnak bélyegezte, mielőtt kidobták az ülésteremből.
Mégis, Paisley kötötte meg 2007-ben az újkori európai politikatörténet egyik legvalószínűtlenebb koalíciós egyezségét azzal a Sinn Féin-vezérkarral, amelynek tagjait nem sokkal korábban még vérszomjas szörnyetegeknek nevezte.
A katolikus–protestáns felekezeti hatalommegosztásra alapuló észak-írországi kormányzati rendszer azonban korántsem nevezhető zökkenőmentesnek.
A helyi önkormányzat többször is összeomlott, és most sem működik, ezúttal – legalábbis névleg – azért, mert a radikálisan EU-szkeptikus DUP nem fogadja el a brit EU-tagság megszűnése után Észak-Írország különleges státusára kidolgozott, azóta jelentősen módosított különmegállapodást, amelynek célja az, hogy Írországba – vagyis az EU-ba – ne kerülhessen át ellenőrizetlen termék északír területről.
Ráadásul a minap a hatóságok súlyos fokozatra emelték az észak-írországi terrorfenyegetettségi készültséget, mivel ismét aktivizálódnak a radikális britellenes félkatonai szervezetek. Az egyik ilyen milícia nemrégiben lőfegyverekkel életveszélyesen megsebesített egy rendőrt.
Mindez jelzi, hogy negyedszázaddal a történelmi jelentőségű nagypénteki megállapodás után sem lehet kijelenteni, hogy az észak-írországi szektariánus megosztottság a múlté.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)
