időjárás 23°C Medárd 2023. június 8.
logo

Letette hivatali esküjét a görög ideiglenes miniszterelnök

Magyar Nemzet
Forrás: MTI
2023.05.25. 18:29
Letette hivatali esküjét a görög ideiglenes miniszterelnök

Letette hivatali esküjét csütörtökön az ideiglenes miniszterelnök Görögországban. A 66 éves Joannisz Szarmasz korábban bíróként és az állami számvevőszék elnökeként dolgozott. Miniszterelnöki kinevezését csütörtökön kapta Katerína Szakellaropulu államfőtől azután, hogy a május 21-i választás óta egyik pártnak sem sikerült kormányt alakítania Görögországban.

A kinevezés értelmében Szarmasznak péntekig kell megalakítania átmeneti kormányát, amelynek feladata az lesz, hogy a következő választásig vezesse az országot.

A rövid beiktatási ceremónia közben elmondott beszédében azt mondta, „kormányának az a két feladata lesz, hogy alkalmazza a törvényeket és lebonyolítsa a választásokat”. A május 21-én megválasztott görög parlament tagjai vasárnap ülnek össze először; majd hétfőn, a következő választás időpontjának bejelentése után már fel is oszlatják a testületet, hogy utat nyissanak a következő választás megtartása előtt. A választás várható időpontja június 25.

Noha a májusi választást az eddig kormányzó, konzervatív Új Demokrácia jelentős fölénnyel, 40 százalékos eredménnyel nyerte meg, az abszolút többség híján Kiriákosz Micotákisz eddigi kormányfő mégsem tudott egyedül kormányt alakítani. A júniusi voksolást viszont már új választási rendszer alapján tartják, amely a legtöbb szavazatot szerző pártnak kedvez, és szabály szerint akár további 50 parlamenti mandátum megszerzését is lehetővé teszi a győztes számára a szavazáson elért eredményhez képest. Micotákisz arra számít, hogy az új rendszer elősegítheti az abszolút többség elérését és új kormánya zökkenőmentes megalakítását.

Borítókép: Joannisz Szarmasz ügyvezető görög miniszterelnök, a számvevőszék eddigi elnöke leteszi a hivatali esküt, jobbról Katerína Szakellaropulu görög elnök Athénban 2023. május 25-én (Fotó: MTI/EPA/ANA-MPA/Oresztisz Panajotu)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.