„A háború napról napra eszkalálódik” – Nógrádi György a Krími híd elleni merényletről

A lapunknak nyilatkozó biztonságpolitikai szakértők szerint Kijevnek muszáj valamilyen sikert felmutatnia.

Magyar Nemzet
2023. 07. 17. 9:25
Bahmut, 2023. július 13. Ukrán katonák Grad rakéta-sorozatvetõvel lõnek orosz állásokat a kelet-ukrajnai Donyecki területen, Bahmut térségébe húzódó frontvonalnál 2023. júlus 12-én. MTI/AP/Roman Chop/Roman Chop Fotó: Roman Chop
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hétfő hajnalban két robbanás rázta meg az Oroszországot a 2014-ben annektált Krím félszigettel összekötő hidat. 

A robbantás azért történhetett, mivel felerősödtek azok a nemzetközi hangok, miszerint Ukrajnának végre sikereket kell felmutatnia a háborúban

– magyarázta lapunk megkeresésére Nógrádi György.

Természetesen, erre orosz válaszlépés várható. Ennek mértéke a következő ukrán lépésektől is függ, amennyiben Ukrajna atombomba szállítására alkalmas repülőgépeket kap segélyként, akkor ők is ehhez mérten fognak reagálni. Ha pedig az ukránok bevetik a kazettás bombáikat, akkor ők is használni fogják.  

Az látszik, hogy a háború napról napra eszkalálódik. Ami ma lehetetlen, holnap lehetséges lesz

– zárta gondolatait Nógrádi.

Tekintettel arra, hogy a tavasztól nyárig ígért átütő erejű ukrán támadás minimum megakadt, de az is lehet, hogy elmarad, most ilyen diverzáns akciókkal próbálkoznak nagy valószínűséggel az ukránok − mondta el lapunk megkeresésére Horváth József biztonságpolitikai szakértő.

– A számukra csalódást keltő NATO-csúcs után, ahol nem jött meg az ukránok által várt eredmény, azaz, hogy behívják őket a NATO-ba, bizonyítani akarják a hatóképességet mind a hadsereg, mind pedig a titkosszolgálatok esetében – tette hozzá.

Demonstratív célon túlmenően, a másik taktikai cél az lehet, hogy a szárazföldön keresztül történő katonai és egyéb logisztikai támogatást megnehezítsék az oroszoknak

− mondta el Horváth József.

Nem zárható ki, hogy az ukránok állnak a háttérben, hiszen a hadvezetésük többször kiemelte, hogy a kercsi híd kiemelt stratégiai célpont. Kijev szerint a Krím félsziget támadásának egyik lépcsőfoka lenne az, hogy elvágják a szárazföldi összeköttetést Oroszországgal, hogy így nehezítsék meg a hadsereg utánpótlását akkor, ha ők már elértek volna az Azovi-tengerhez.

Borítókép: Ukrán katonák Grad rakéta-sorozatvetővel lőnek orosz állásokat a kelet-ukrajnai Donyecki területen, Bahmut térségébe húzódó frontvonalnál 2023. júlus 12-én (Fotó: MTI/AP/Roman Chop/Roman Chop)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.