Fordulat Kijevben, lemondanak az ukránok a Krímről?
Andrij Jermak, az ukrán Elnöki Hivatal vezetője szerint 2025-ben véget érhet az orosz–ukrán háború.
Andrij Jermak, az ukrán Elnöki Hivatal vezetője szerint 2025-ben véget érhet az orosz–ukrán háború.
Az Artek táborban az orosz állam gondoskodik a résztvevőkről.
Folytatódnak az Oroszországi Föderáció katonai és gazdasági potenciáljának aláásására irányuló akciók.
Hamarosan a vasúti szerelvények közvetlenül Szevasztopolba érkeznek.
Még a legöregebbek sem emlékeznek hasonló időjárásra a Krímben. De Ukrajnát sem kíméli az időjárás.
Az orosz védelmi tárca szerint mindegyiket semlegesítették.
A korábbi francia államfő emlékeztetett, neki sikerült már jobb belátásra bírnia Vlagyimir Putyint.
Az ukrán biztonsági szolgálat vezetője elmondta, lesznek még olyan támadások, amiért vállalják a felelősséget.
A lapunknak nyilatkozó biztonságpolitikai szakértők szerint Kijevnek muszáj valamilyen sikert felmutatnia.
A krími törvényhozás elnöke elmondta, a vasúti összekötettésnek nem esett baja, Oroszország továbbra is kapcsolatban áll a félszigettel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Bayern München átigazolási stratégiája jelentősen átalakult az elmúlt hetekben, miután kiderült, hogy a klub nem tudja megszerezni Florian Wirtzet, a Bayer Leverkusen kiválóságát.
Nagy mértékben növeli egyes krónikus betegségek kialakulásának az esélyét.
A világ olajszállítmányainak ötöde ott halad át.
What We Believe In – Amiben hiszünk címmel kiállítást rendeztek a Ludwig Múzeumban.
Sajnos a közel-keleti helyzet egyre súlyosabbá válik, egyre súlyosabb harcok zajlanak a térségben – mondta a külügyminiszter.
Hamarosan jönnek a további részletek.
A Chelsea középpályása az utóbbi napokban egy Instagram-videóval került a figyelem középpontjába.
Sajnos a közel-keleti helyzet egyre súlyosabbá válik, egyre súlyosabb harcok zajlanak a térségben – mondta a külügyminiszter.
Hamarosan jönnek a további részletek.
A Chelsea középpályása az utóbbi napokban egy Instagram-videóval került a figyelem középpontjába.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.