Eddig összesen már 45 ember vesztette életét Pakisztán északnyugati részén, Hajber-Pahtunva tartományban egy politikai rendezvényen vasárnap elkövetett robbantás következtében – közölte Bilál Fájzi, az állami mentőszolgálat egyik tisztviselője hétfőn. A több mint 130 sebesült közül 61-et ápolnak kórházban – mondta Riáz Anvár egészségügyi kormánytanácsadó.
Tovább emelkedett a pakisztáni öngyilkos merénylet halálos áldozatainak száma
A merénylet elkövetőjeként eddig egyetlen szervezet sem jelentkezett, a rendőrség az Iszlám Államot gyanúsítja.

Az incidens az Afganisztánnal határos Badzsaur körzetben, a Dzsamiat Ulema-i-Iszlam (JUI-F) pakisztáni konzervatív iszlamista párt rendezvényén történt.
A merénylet elkövetőjeként eddig egyetlen szervezet sem jelentkezett. A rendőrség a merényletet vizsgáló terrorizmusellenes részlege, az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet gyanúsítja a robbantás végrehajtásával.
Az afganisztáni tálibokkal szövetséges pakisztáni tálibok (Tehrik-i-Talibán Pakisztán, TTP) közleményben ítélték el a merényletet. A TTP szerint a terrortámadás célja az volt, hogy egymással szembefordítsák az iszlamista erőket. Az afganisztáni tálibok szóvivője Zabihullah Mudzsáhid, a korábban Twitterként ismert közösségi platformon közzétett bejegyzésében kijelentette, hogy semmiképpen sem lehet igazolni az ilyen bűncselekményeket.
Maulana Fazl-ur-Rehman, a JUI-F elnöke az afganisztáni tálibok hatalmának egyik támogatója a szomszédos országban. Pártja az iszlámábádi kormánykoalíció tagja. 2023 őszén Pakisztánban parlamenti választások esedékesek. Terrorszervezetek a múltban gyakran követtek el merényleteket politikai rendezvények ellen Pakisztánban.
Borítókép: A pusztítás nyomai az Afganisztánnal határos pakisztáni Badzsaur körzetben, Hajber-Pahtunva tartományban elkövetett robbantásos merénylet után egy nappal, 2023. július 31-én (Fotó: MTI/EPA/Hanifullah Hán)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Szijjártó Péter szerint a béke nem lenne kérdés, ha Trumpon múlna
Az orosz–amerikai kapcsolatokban is előrelépés történt.

Irán katonai fejlesztéssel fenyeget
Üzenni akartak a lépéssel.

Kocsis Máté: Magyar Péter mindent megszavazott, ami Ursuláéknak fontos volt
A Magyar Péter mögött álló mozgalom és média a pénze jelentős részét Brüsszelből kapja.

Elszabadult a migránserőszak, de Brüsszel még mindig erőlteti a paktumot
Kudarcba fulladt integráció.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Szijjártó Péter szerint a béke nem lenne kérdés, ha Trumpon múlna
Az orosz–amerikai kapcsolatokban is előrelépés történt.

Irán katonai fejlesztéssel fenyeget
Üzenni akartak a lépéssel.

Kocsis Máté: Magyar Péter mindent megszavazott, ami Ursuláéknak fontos volt
A Magyar Péter mögött álló mozgalom és média a pénze jelentős részét Brüsszelből kapja.

Elszabadult a migránserőszak, de Brüsszel még mindig erőlteti a paktumot
Kudarcba fulladt integráció.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!