Egy járókelő kapta el a kislányt, aki kiesett az ötödik emeletről

A harminchét éves férfinak még Giorgia Meloni olasz kormányfő is köszönetet mondott.

Magyar Nemzet
2023. 08. 28. 7:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy arra járó olasz férfi mentette meg a kislányt, aki kiesett egy torinói lakóház ötödik emeletéről – számolt be az olasz sajtó. Az Ansa cikke szerint a 37 éves Mattia Aguzzi éppen bevásárolni indult, amikor arra lett figyelmes, hogy egy kisfiú, aki a szemben lévő épületből nézte végig az eseményeket, el kezdett kiabálni a járókelőkkel, felhíva a figyelmet a közelgő veszélyre. 

Amikor láttam, hogy leesik, becsuktam a szemem és reméltem, hogy minden jól fog menni

elevenítette fel a történteket Aguzzi. Mint mondta, szerencsére sikerült tompítania a zuhanás okozta ütést, így nem lett nagyobb baj. A kislányt a helyi gyermekkórházba szállították, ahonnan hétfőn távozhat. Egyiküknek sem lett komolyabb sérülése. A kislány éppen a napokban fogja ünnepelni negyedik születésnapját. 

Az esetről Giorgia Meloni olasz kormányfő is közzétett egy bejegyzést az X közösségi oldalon (korábban Twitter).

Tisztelet és hála a fiatal hősnek

− mondott köszönetet Meloni.

Borítókép: Mattia Aguzzi (Fotó: Twitter/Giorgia Meloni)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.