Az incidens a legerősebb szlovák ellenzéki párt, a Robert Fico vezette Irány – Szociáldemokrácia sajtótájékoztatóján történt. A pozsonyi kormányhivatal előtt megtartott rendezvényre Igor Matovic – aki a 2020-as választásokon győztes Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) párt elnökeként lett kormányfő – autóval érkezett, a járdára parkolt, majd saját nézeteit hangoztatva megzavarta a sajtótájékoztatót. A volt kormányfő ezt követően került vitába Robert Kalinákkal, akivel a pozsonyi sajtó beszámolói szerint ütésváltásba is keveredett.
A konfliktust – amelybe később beszállt az Irány egyik képviselőjelöltje is – végül a helyszínre érkező városi rendőröknek kellett megoldaniuk.
A bő két héttel az előre hozott parlamenti választások előtt történt konfliktust több politikai párt vezetése is élesen elítélte. Robert Kalinák később bejelentette: az incidenssel kapcsolatban feljelentést tett a rendőrségen. Igor Matovic az esettel kapcsolatban a szlovák hírügynökségnek azt mondta, hogy ő nem kíván feljelentést tenni az ügyben.
Borítókép: Robert Kalinák volt szlovák belügyminiszter (Fotó: MTI/EPA/Jakub Gavlak)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!