Elemér 2024. február 28.
logo

Vastapssal búcsúztak az ENSZ-közgyűlés leköszönő magyar elnökétől + videó

Forrás: MTI
2023.09.06. 10:37 2023.09.06. 10:49
Vastapssal búcsúztak az ENSZ-közgyűlés leköszönő magyar elnökétől + videó

A geopolitikai rivalizálás a világ valóságának része, ugyanakkor akadályozza a szükségszerű megoldásokat és a sürgős együttműködést, valamint eltereli a figyelmet a fenntarthatósági átmenetről – jelentette ki az ENSZ Közgyűlésének leköszönő magyar elnöke kedden New Yorkban.

Kőrösi Csaba a világszervezet 77. ülésszakának záró ülésén megállapította, hogy a geopolitikai versengés ellenére az emberiség túlélése az együttműködésen múlik.

A geopolitikai és ideológiai megközelítés általában rövid távú érdekeket szolgál – mondta, rámutatva ugyanakkor, hogy az ENSZ idén márciusban a globális vízhelyzetről szóló magas szintű nemzetközi konferencián bebizonyította, hogy képes áthidalni még akár régóta fennálló megosztottságokat is.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a világ versenyt fut az idővel, legyen szó klímaváltozásról, a biodiverzitás megőrzéséről vagy az oktatásról, illetve a nemek közötti egyenlőségről. A 2015-ben elfogadott Fenntartható fejlődés célok eredetileg tervezett 2030-as elérése már elúszott – mutatott rá, sürgetve, hogy a folyamathoz rendeljenek költségvetési forrásokat a tagállamok és a nemzetközi szervezetek.

Sürgősen végre kell hajtani azokat a vállalásokat, amelyeket a nemzetközi közösség az ENSZ tagországaiban élő nyolcmilliárd embernek ígért, és ebben a pusztán GDP-n alapuló szemléletet meg kell haladni

− hangoztatta Kőrösi Csaba. Felidézte, hogy a közgyűlés egy évvel ezelőtt történelmi határozatot fogadott el, ami a tiszta, egészséges és fenntartató környezetet általános emberi jognak ismerte el. Ugyanakkor azt világossá kell tenni, hogy ki visel felelősséget ennek végrehajtásáért – hangsúlyozta az elszámoltathatóság és a számonkérhetőség szempontját többször kiemelve.

A leköszönő elnök beszédének végén az ENSZ átalakítását sürgette a jelen idők kihívásaihoz igazodva.

Kőrösi Csaba elismerte, hogy az ENSZ Alapokmány az átalakítás feladatát nem teszi könnyűvé, de hozzátette, hogy addig a jelenleg érvényben lévő dokumentumot teljességében és nem szelektív módon kell alkalmazni a konfliktuskezelésben, tömegatrocitások, népirtások és egyéb háborús bűncselekmények esetében.

Amina Mohammed, az ENSZ főtitkárhelyettese az elmúlt egy évet egy újabb kihívásokkal teli esztendőnek nevezte a világban tapasztalható konfliktusok, a növekvő geopolitikai bizalmatlanság, a hőhullámok, erdőtüzek, az olvadó tengeri jégtakaró, a növekvő szegénység és az egyenlőtlenségek miatt. Megállapította ugyanakkor, hogy a 77. ülésszakon is a diplomáciai megoldások érvényesültek. 

Köszönetet mondott Kőrösi Csabának a munkájáért, amelynek során kiemelten kezelte a fenntartható megoldások és befektetések igazolásában a tudomány szerepét.

Az ENSZ új, 78. ülésszakát elnökként Dennis Francis, Trinidad és Tobago diplomatája vezeti a következő egy évben, aki a világszervezet New Yorkban ülésező közgyűlése előtt kedden letette hivatali esküjét.

 

Borítókép: Kőrösi Csaba, az ENSZ-közgyűlés volt elnöke (Fotó: MTI/Hegedüs Róbert)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.