Védelmébe vette Hitlert a palesztin elnök

A politikus állítása szerint a náci diktátor nem volt antiszemita.

2023. 09. 08. 10:03
Hitler,And,Ava,Braun,With,Their,Dogs,At,Berchtesgaden,,Ca.
754279429 Fotó: Everett Collection Forrás: Shutterstock
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke beszédet tartott, amelyben azt állította, hogy Adolf Hitler nem volt antiszemita, és hogy az európai zsidókat nem azért ölték meg, mert zsidók voltak, hanem a társadalomban betöltött szerepük miatt.

Abbász az állítólag mérsékelt Fatah pártjának vezetőségéhez intézett megjegyzéseit augusztusban mondta el, de a minap a Közel-Keleti Médiakutató Intézet (MEMRI) hívta fel rá a figyelmet.

A palesztin vezető szerint 

Hitler nem azért ölte meg a zsidókat, mert zsidók voltak.

Szerinte „Európa pedig nem azért gyűlölte a zsidókat, mert zsidók voltak. Ez nem igaz. Világosan elmagyarázták, hogy az európaiak a társadalmi szerepük miatt harcoltak a zsidók ellen, nem pedig a vallásuk miatt. Erről több szerző is írt. Még Karl Marx is azt mondta, hogy az ellenségeskedés nem a zsidóság, mint vallás ellen irányult, hanem a zsidóság ellen a társadalmi szerepe miatt” – jelentette ki a politikus, majd hozzátette, hogy mindez a zsidóság és a pénz, illetve az uzsorával kapcsolatos helyzetére vezethető vissza.  

A politikus Hitler felmentése mellett az antiszemita kifejezést is igyekezett kiforgatni, ugyanis azt állította, hogy a kelet-európai zsidók nem voltak szemiták, és ezért Hitler sem volt antiszemita. Emellett Abbász azt is elárulta, hogy valójában az antiszemita kifejezést kifejezetten azért találták ki, hogy az európai zsidókra faji, nem pedig vallási értelemben utaljanak.

A palesztin vezető egyébként régóta tagadja a holokausztot, egészen a doktori disszertációjáig visszamenőleg, amelyben vitatta a nácik által meggyilkolt zsidók számát. 

Egyes palesztin vezetők nehezményezik a holokauszt szerepét abban, hogy az üldöztetés elől menekülő zsidók számára potenciális menedéket nyújtó Izrael létezését igazolja. A palesztin radikálisok ugyanis már többször is megfogadták, hogy felszámolják Izraelt, az ott lévő zsidókat pedig kiirtják.

Korábban, 2018-ban a palesztin vezető már egyszer kifejtette véleményét a holokauszttal kapcsolatban, amivel hatalmas felháborodást keltett, több izraeli tisztségviselő is antiszemitának ítélte a kijelentéseit. 

Borítókép: Adolf Hitler és Eva Braun (Forrás: Shutterstock)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.