Felkereste a római zsinagógát és a zsidó közösséget Giorgia Meloni olasz miniszterelnök. A kormányfő úgy nyilatkozott az újságíróknak, látogatásával közelségét és szolidaritását kívánta kifejezni a római zsidó közösség tagjai iránt.
A televízió képernyőjén látható képsorok ugyanis sokkal tragikusabbak, mint amilyen háborús jelenetekhez már most is hozzá vagyunk szokva. A civilek üldözése otthonaikban, a gyermekek és fiatalok elfogása azt mutatja, hogy az egész nép iránt tombol a gyűlölet
– fogalmazott az olasz miniszterelnök.
Meloni hangsúlyozta
meg kell erősíteni a zsidó vallású állampolgárok biztonságát Olaszországban, mivel nagy a veszélye, hogy a Hamász terrorszervezet támadásaihoz hasonló esetekre kerül sor Itáliában is.
A kormányfő elmondta azért kereste fel személyesen a római zsidó negyedet, hogy mindenfajta antiszemita megnyilvánulástól megvédelmezze a kisebbség tagjait. Kiemelte Izrael állam létjogosultságát, mely egyben azt is jelenti a Hamász terrorszervezet által megtámadott fiataloknak, gyermekeknek, nőknek joguk van a védelemhez. Végül pedig hozzáfűzte, a kettős állampolgárokat biztosítják mindenfajta támogatásukról.
Ignazio La Russa, a római parlament felsőházának elnöke bejelentette, az izraeli zászlót vetítik a szenátusnak otthont adó Palazzo Madama homlokzatára, így kívánják kifejezni Izrael iránti szolidaritásukat.
Sajtóinformációk szerint nagy az esélye, hogy a palesztin közösség tagjai több olasz nagyvárosban széles körű szervezkedésbe kezdenek olasz diákegyletek bevonásával.
Az olasz társadalom túlnyomó része elítéli a több száz civil áldozatot követelő terrorista műveletet, azonban voltak olyan fiatalok is, akik a palesztin agressziót éltették. Két milánói gimnázium ifjúsági egyletének tagjai az Izrael ellen elkövetett erőszakot megörökítő fotókat tettek közzé Instagram-csoportokban, úgy kommentálva: „De szép a lángokban álló Tel-Aviv.” A Hamász támadását ünneplő fiatalok bejegyzései óriási felháborodást váltottak ki Giuseppe Valditara olasz oktatásügyi miniszterben, aki aggasztónak véli a faji gyűlöletre irányuló kommenteket.