időjárás -2°C Taksony 2023. november 29.
logo

Szergej Sojgu: Nincs szükség további mozgósításra

Magyar Nemzet
Forrás: Reuters
2023.10.03. 18:22
Szergej Sojgu: Nincs szükség további mozgósításra

Oroszország nem tervez további mozgósításokat az ukrajnai háborúba, mivel idén eddig több mint 335 ezren jelentkeztek a fegyveres erőkbe vagy az önkéntes egységekbe − erről beszélt Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter kedden. 

Sojgu az állami televízióban elmondta, hogy 

az év eleje óta több mint 335 ezer ember lépett katonai szolgálatba szerződés alapján és önkéntes alakulatokban. Csak szeptemberben több mint ötvenezer állampolgár írt alá szerződést. Ezek a számok azt mutatják, hogy Oroszország jelentős előrehaladást ért el mind az újoncok szerződtetésével, mind a Wagner-zsoldosok önkéntes alakulatokba való felvétele terén.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, tavaly szeptemberben háromszázezer tartalékos részleges mozgósítását rendelték el. Azóta Vlagyimir Putyin többször is kijelentette, hogy nincs szükség a mozgósítás megismétlésére.

Elemzők szerint egyébként hosszú háborúra kell felkészülni, hiszen nem sokat mozdult tavaly óta a frontvonal. Sőt időközben fény derült rá, már az amerikai hírszerzési elemzések sem tartják azt a tavaszi nagy ukrán ellentámadásról, hogy eléri a célját, és visszafoglalják a kulcsfontosságú délkeleti Melitopol városát.

Borítókép: Az orosz védelmi minisztérium által készített képen Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter (középen) az Ukrajna elleni orosz háborúban részt vevő középső hadseregcsoport parancsnokságán tett látogatásán egy meg nem nevezett helyen 2023. augusztus 4-én. (Fotó: MTI/EPA/Orosz védelmi minisztérium)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.