Elhunyt a modern Európai Unió megteremtője

Jacques Delors, az Európai Bizottság korábbi elnöke 98 éves korában hunyt el.

2023. 12. 27. 20:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szerdán, életének 98. évében elhunyt Jacques Delors francia politikus, az Európai Bizottság egykori elnöke. Delors 1985–1995 között, az Európai Uniót létrehozó maastrichti szerződések idején töltötte be a pozíciót, meghatározó alakja volt az európai politikának. Az ő vezetése alatt javasolta a bizottság a monetáris unió létrehozását, valamint a közös pénz, az euró bevezetését – írta a Mandiner. 

Jacques Delors látnok volt, aki erősebbé tette Európát. Életműve az egységes, dinamikus és virágzó Európai Unió

– fogalmazott az X közösségi felületen közzétett bejegyzésében Ursula von der Leyen. Az Európai Bizottság elnöke hozzátette, Delors európaiak egész generációit formálta, köztük az övét is. „Tiszteljük örökségét azzal, hogy folyamatosan megújítjuk Európát.”

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke is megemlékezett a politikusról. 

Jacques Delors vezetésével az Európai Gazdasági Közösség valódi unióvá alakult át, amely a humanista értékeken alapul, és amelyet az egységes piac és a közös valuta, az euró támogat. Egészen utolsó napjaiban a közösség szenvedélyes és gyakorlatias szószólója volt. Nagyszerű francia és nagyszerű európai, aki Európa egyik építőjeként vonul be a történelembe. Ma őszinte részvétemet fejezem ki családjának

– írta bejegyzésében.

Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős biztosa közösségi oldalán úgy fogalmazott:

Jacques Delors, az Európai Bizottság korábbi elnöke személyében Európa elveszítette egyik legfontosabb építészét, aki fáradhatatlanul dolgozott az európai integráció eszméjéért. Lelke nyugodjék békében!


Isten nyugosztalja Jacques Delors-t, egy igazi francia és európai államférfit, az Európai Bizottság egykori elnökét, az »Európai Unió egyik atyját«!

– írta Facebook-bejegyzésében Novák Katalin köztársasági elnök.

Borítókép: Jacques Delors, az Európai Bizottság korábbi elnöke (Forrás: X)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.