„Az ukrán parlament tegnapi döntését természetesen alaposan értékelni fogjuk, azonban az már most látszik, hogy az messze van a 2015-ös jogok visszaadásától” – írta Facebook-bejegyzésében Menczer Tamás. A külgazdasági és külügyminisztérium államtitkára a Verhovna Rada által elfogadott nemzeti kisebbségekről szóló új jogszabályra reagált, emlékeztetve, hogy Ukrajnában nyolc évvel ezelőtt kezdték elvenni a magyar közösség jogait, azóta pedig folyamatos a jogfosztás.
Ezzel együtt folyamatosan figyelemmel követjük a végrehajtást
– húzta alá Menczer Tamás.
Ahogy arról lapunk is beszámolt, az ukrán parlament tegnap elfogadta a nemzeti kisebbségek jogairól szóló törvényt bizonyos területeken, figyelembe véve az Európa Tanács és szervei szakértői értékelését.
A törvény kimondja, hogy a magántulajdonban lévő felsőoktatási intézmények szabadon választhatják az oktatás nyelvéül bármely uniós nyelvet. Ugyanakkor az ukrán nyelv tanulása kötelező. A politikai reklámokban, az állami iskolákban és egyetemeken, a nemzeti kisebbségek osztályaiban, a médiában a nemzeti kisebbségek nyelvét használhatják, ami uniós nyelv, kivéve az agresszor ország, azaz Oroszország nyelvét. Ugyanakkor az őshonos népek, nemzeti kisebbségek nyelvén folytatott választási kampányt ukránul kell megismételni.
A törvény lehetővé teszi az oktatás folytatását a nemzeti kisebbségek nyelvén, amely uniós nyelv, a teljes általános középfokú oktatás befejezéséig, feltéve, hogy az oktatás 2018. szeptember 1-je előtt kezdődik.
„Ukrajna mindent megtett, amit elvártak tőlünk az európai uniós ajánlások átültetésével kapcsolatban” – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a parlament döntésére reagálva.
Arra számítunk, hogy Ukrajna erőfeszítéseit az Európai Unió vezetői kellőképpen értékelni fogják, és az Ukrajnának tett ezekkel kapcsolatos európai ígéretek teljesülnek
– hangsúlyozta az államfő péntek éjjeli videóbeszédében.
Borítókép: Tanóra egy kárpátaljai iskolában (Fotó: Mirkó István)