Addig nem lehetséges a tartós béke biztosítása az izraeli–palesztin háború kapcsán, amíg a Hamász palesztin iszlamista szervezet folytatni tudja a Gázai övezetből indított támadásait – jelentette ki pénteken a német külügyminisztérium szóvivője. Berlini sajtótájékoztatóján a szóvivő hangsúlyozta: támogatják, hogy további tűzszüneteket tartsanak a konfliktus övezetében.
Nem lesz béke, amíg a Hamász a Gázai övezetből támadhat
Németország támogatja, hogy további tűzszüneteket tartsanak a konfliktus övezetében.

Izraelt a Gázai övezet déli részén élő civil lakosság további szenvedésének elkerülésére és a nemzetközi humanitárius jog betartására szólította fel.
Eközben a Hamász fegyveres szárnya pénteken azt állította, hogy visszaverte az izraeli különleges erők egyik túszmentési kísérletét a Gázai övezetben, és egy fogoly és több izraeli katona is életét vesztette.
Az Ezzedin al-Kasszam Brigádjai Telegramon közzétett nyilatkozatában azt mondta, hogy harcosai észrevették a különleges erők mentési kísérletet végrehajtó egységét, megtámadták őket, több katonát megöltek és megsebesítettek. Az incidens helyszínét nem pontosították.
A terrorszervezet közleménye szerint a túszmentési kísérlet során meghalt a túszként fogva tartott, 25 éves Szaar Baruh izraeli katona. Az Izrael által az elhurcoltakról közzétett listán szerepel egy Szahar Baruh nevű 24 éves izraeli diák neve is, akit október 7-én hurcoltak el otthonából a terroristák. Az izraeli hadsereg egyelőre nem nyilatkozott az ügyben.
Borítókép: Izraeli légicsapás Gázában 2023. december 8-án. A Hamász palesztin iszlamista szervezet fegyveresei október 7-én támadást indítottak Izrael ellen, az izraeli haderő pedig válaszul légi és szárazföldi hadműveleteket hajt végre a Gázai övezetben (Fotó: MTI/EPA/Atef Szafadi)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
A Török Áramlat gázvezeték felrobbantására készülhetnek az ukránok
Ezzel a terrorakcióval is a magyar választásokba akarnak beavatkozni, Magyar Péter mellett.

Az ukránok bizonygatják, hogy sérült a Barátság vezeték, de ezt senkinek nem merik megmutatni
A magyar kormány álláspontja egyértelmű: ukrán politikai nyomásgyakorlás ez, nem más.

Orbán Viktor Ficóval egyeztetett
Hamarosan beszámolok a fejleményekről – írta közösségi oldalán közzétett bejegyzéséhez a miniszterelnök.

Szijjártó Péter: Ukrajna teljesen értelmetlen háborújában teljesen értelmetlenül halnak meg a magyar emberek
A 97. magyar áldozatról kaptunk értesítést a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Munkácsi alapszervezetétől – közölte a tárcavezető.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
A Török Áramlat gázvezeték felrobbantására készülhetnek az ukránok
Ezzel a terrorakcióval is a magyar választásokba akarnak beavatkozni, Magyar Péter mellett.

Az ukránok bizonygatják, hogy sérült a Barátság vezeték, de ezt senkinek nem merik megmutatni
A magyar kormány álláspontja egyértelmű: ukrán politikai nyomásgyakorlás ez, nem más.

Orbán Viktor Ficóval egyeztetett
Hamarosan beszámolok a fejleményekről – írta közösségi oldalán közzétett bejegyzéséhez a miniszterelnök.

Szijjártó Péter: Ukrajna teljesen értelmetlen háborújában teljesen értelmetlenül halnak meg a magyar emberek
A 97. magyar áldozatról kaptunk értesítést a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Munkácsi alapszervezetétől – közölte a tárcavezető.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!