Szexbotrányba keveredett a Hamászt éltető professzor

Újabb fejezet az amerikai egyetemek botrányában.

2023. 12. 12. 19:59
New York, 2023. november 10. Diákok tiltakoznak a Gázai övezetben zajló izraeli katonai mûveletek ellen New Yorkban 2023. november 9-én. A Hamász palesztin iszlamista szervezet fegyveresei október 7-én támadást indítottak Izrael ellen, több mint 1400 embert meggyilkoltak, további mintegy háromezret megsebesítettek, valamint legalább 240 embert elraboltak, és túszként tartanak fogva. A gázai egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint az övezet ellen elindított izraeli hadmûveletek halálos áldozatainak száma már meghaladta a tízezret. MTI/EPA/Justin Lane Fotó: Justin Lane
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ohiói Oberlin College tanára nemrég kényes helyzetbe keveredett – tudósít a New York Post. Mohammad Jafer Mahallati iráni származású amerikai egyetemi professzor több esetben is az újságok címlapjára került. Az ultraliberális egyetem tanára, aki ráadásul a béke professzorának nevezte magát, azzal került a viták kereszttüzébe, hogy a közelmúltban antiszemita és Hamász-párti véleményeket hangoztatott és oktatott diákjainak az egyetemen. 

Az oktató azonban nemcsak ezzel borzolta a kedélyeket, hanem azzal is, hogy nyilvánosságra került róla, hogy korábban (1995 környékén) – amikor még a Columbia Egyetemen tanított – egy palesztin származású nőt hivatalos indokkal a lakására hívott, majd szexuális felajánlásokat tett neki jobb jegyekért cserébe. A szexuális együttlétek állítólag 15 hónapon keresztül tartottak. A nő ugyan később perre ment ellene, de 

a tanár akkori diplomáciai mentességével igyekezett védekezni, így megúszta a felelősségre vonást.

Nem elég, hogy ilyen esetek történhettek az egyetem falain belül, a professzor most azzal okozott újabb felháborodást, hogy újonnan egyetemi előadásain 

a Hamász terrorszervezet támogatását hirdette, és antiszemita kijelentéseket tett nagyközönség előtt. 

Ahogy arról lapunk is beszámolt, a Hamász október 7-i, Izrael elleni támadása óta az amerikai campusokon egyre jobban elharapódzik az antiszemitizmus és a palesztinpártiság.

A Pennsylvaniai Egyetem elnöke nemrég lemondott, miután rosszul kezelte az egyetemen terjedő antiszemitizmust. 

Liz Magillre a Harvard elnökével, Claudine Gay-jel, valamint az MIT vezetőjével, Sally Kornbluth-szal vett részt egy kongresszusi meghallgatáson, ahol botrányos módon nem voltak hajlandók elítélni az egyetemeiken elszaporodó antiszemita cselekedeteket, ami óriási botrányt okozott. 

Borítókép: Diákok tiltakoznak a Gázai övezetben zajló izraeli katonai műveletek ellen New Yorkban 2023. november 9-én (Fotó: MTI/EPA/Justin Lane)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.