A folyamatos magas szintű párbeszéd fenntartása Ukrajnával fontos, mert az reményt ad arra, hogy javítani tudjuk kapcsolatainkat, márpedig mi abban vagyunk érdekeltek, hogy a lehető legjobb együttműködést tartsuk fenn minden szomszédunkkal – írta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán.
Szijjártó Péter: Fontos a magas szintű párbeszéd fenntartása Ukrajnával
Andrij Jermakkal, az ukrán elnöki hivatal vezetőjével egyeztetett a külgazdasági és külügyminiszter.
Szijjártó Péter a bejegyzésében azt írta, hogy a néhány hete kötött megállapodásuknak megfelelően csütörtökön újra telefonon egyeztetett Andrij Jermakkal, az ukrán elnöki hivatal vezetőjével – írta az MTI.
A folyamatos magas szintű párbeszéd fenntartása fontos, mert az reményt ad arra, hogy javítani tudjuk kapcsolatainkat, márpedig mi abban vagyunk érdekeltek, hogy a lehető legjobb együttműködést tartsuk fenn minden szomszédunkkal. Békepárti álláspontunkon természetesen nem változtatunk, de várakozással tekintek januári személyes találkozásunk elé, mert ott lehetőségünk lesz a legfeszítőbb kétoldalú kérdések megvitatására
– fogalmazott a tárcavezető.
A magyar kormányon tehát nem múlik, hogy Kijevvel baráti kapcsolatokat ápoljanak, főleg ha a magyar kisebbségek jogait méltányossággal kezelik.
Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (Fotó: MTI/Illyés Tibor)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezÚj hírek érkeztek a merénylet áldozatául esett Ficoról
Robert Fico, a meglőtt szlovák kormányfő a legrosszabbon túl van, már nincs életveszélyben – közölte vasárnap Robert Kalinák szlovák miniszterelnök-helyettes, védelmi miniszter.
A brit hadsereg elvesztette harcászati képességeit
Nagy-Britannia egyáltalán nincs teljesen felkészülve arra, hogy egyedül vívjon meg egy teljes körű háborút – vetette fel egy tábornok, de felkészülnek a nagy háborúra.
Orbán Viktor rövid, egyértelmű üzenetet küldött: Zarándoklat a békéért
Instagram oldalán üzent a magyar kormányfő.
Gyilkoltak az orosz vadászpilóták
Az előretolt légi tüzérség jelentései szerint minden megadott célpontot sikeresen eltaláltak.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Szijjártó Péter: Bátorság kellett volna az oroszok meghallgatásához és szembesítéséhez az Európa Tanácsban - videó
Megnevezik az atomerőmű elleni támadás elkövetőit
Rengeten megyére azonnali figyelmeztetést adtak ki: pokoli, ami lecsap ránk mindjárt
Újabb autópálya építésével próbálkoznak meg a románok
Balesetet szenvedett a magyar színész, elmaradnak az előadások
Szijjártó Péter nyilvánosságra hozta a vágatlan 444-es interjút + videó
Dárdai Pál marad Berlinben, elképesztő, meddig láncolja magához a Hertha
Megható búcsú: több ezer szurkoló sörét fizette a BL-döntős sztárfocista
A Liverpool kudarcát ünnepli a csodában reménykedő Arsenal
Orbánra támadt a Megasztár korábbi zsűritagja, a piti kis szalámitolvaj
Ukrajna bármit megengedhet magának?
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Címoldalról ajánljuk