Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) szabotázsakciót hajthatott végre az Oroszországot Kínával összekötő vasútvonalon – számolt be pénteken a Politico brüsszeli hírportál. Kremlin-barát Telegram-csatornák információi szerint az orosz hatóságok nyomozást indítottak az ügyben terrorizmus gyanújával.
Az ukránok robbanthatták fel az Oroszországot Kínával összekötő vasútvonalat + videók
Sajtóinformációk szerint az Ukrán Biztonsági Szolgálat állhat a háttérben, ezt még nem erősítették meg hivatalosan.

A Politico szerint az SZBU több robbantást hajtott végre az Ukrajnától mintegy hatezer kilométerre fekvő Burjátföldön, a Bajkál–Amur-vonal Szeveromujszkij alagútjában.
Az információt egy magas rangú ukrán tisztviselő osztotta meg a hírportállal. „Ez az egyetlen jelentős vasúti összeköttetés Oroszország és Kína között. Az akció következtében ez az útvonal, melyet Moszkva többek közt katonai szállításokhoz használ, megbénult” – fogalmazott a forrás. Az alagútban négy robbanószerkezet robbant fel, miközben egy tehervonat haladt rajta keresztül.
Az SZBU hivatalosan nem erősítette meg, hogy ők állnának a szabotázsakció hátterében.
Az X közösségimédia-platformra több felhasználó is feltöltötte ugyanazt a térképet, amely szerint az alagút mellett egy „tartalék” vonal is húzódik a területen, azonban ennek kapacitása jóval kisebb, mint a fővonalé.
Borítókép: A vasútvonal, amely összeköti Oroszországot Kínával (Forrás: X)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Elképesztően sok fegyvere van az amerikai civileknek
Egy friss jelentés az amerikai civil fegyverpiac méretét és alakulását vizsgálta meg.

Orbán Viktor: A háború csak egy rossz áprilisi döntésre van tőlünk
Ellen kell állni a háborús örvénynek.

Most dőlhet el a háború, ukrán küldöttség indul Amerikába
Volodimir Zelneszkij a hírek szerint türelmetlen.

Trump így reagált a Nobel-békedíjra
Az elnök elmagyarázta, hogy miért működik együtt a Maduro-rezsim továbbra is hivatalban lévő vezetőivel.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Elképesztően sok fegyvere van az amerikai civileknek
Egy friss jelentés az amerikai civil fegyverpiac méretét és alakulását vizsgálta meg.

Orbán Viktor: A háború csak egy rossz áprilisi döntésre van tőlünk
Ellen kell állni a háborús örvénynek.

Most dőlhet el a háború, ukrán küldöttség indul Amerikába
Volodimir Zelneszkij a hírek szerint türelmetlen.

Trump így reagált a Nobel-békedíjra
Az elnök elmagyarázta, hogy miért működik együtt a Maduro-rezsim továbbra is hivatalban lévő vezetőivel.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!