Így kerüli meg a szankciókat a hazug, képmutató Nyugat

Sok más témához hasonlóan a kettős mérce jellemzi az Európai Unió hozzáállását a szankciókkal kapcsolatban, amelyekről pedig Brüsszelben is tudják, hogy betartathatatlanok. Az orosz olajjal kapcsolatos korlátozások nem többek politikai gesztusnál, és az Egyesült Államok piacszerzését segítik elő – mondta el lapunknak Tóth Máté energiajogász.

Fotó: Trafigura Group Marlin Luanda tartályhajó (nyílt forrásból származó fotó) SZERZŐ: VALERY SAVITSKY

Az eset tanulságairól Tóth Máté energiajogászt, a Magyar Energetikai Társaság elnökségi tagját kérdeztük.

– Mennyire számít kirívónak a szankciósértés, amelyre a húszik támadása miatt fény derült?

– Igazából azért nincs ebben semmi meglepő, mert hogy ezt minden szakértő nagyon régóta mondja, tudja, mert a számokból abszolút az jön ki, hogy átrakodott, más zászló alatt közlekedő, illetve kevert olaj mozog Európába. Ennek a gyakorlata már akkor elindult, amikor még életbe sem lépett az európai uniós szankció tengeri szállításokra.

Már akkor tudtuk, hogy ilyenek vannak, és azt is tudtuk, hogy mind Primoszk, mind Novorosszijszk kikötőjében, az Európába irányuló tengeri szállítás két korábbi nagy gócpontjában, megjelentek olyan balti országok, illetve görög zászlós hajók, amelyek fedélzetén az olaj úgy volt például litván,  hogy összekeverték az 51 százalék litván olajat a 49 százalék orosszal. Tehát ilyen trükközések mentek már két évvel ezelőtt is, és ezek a trendek csak felerősödtek azután, hogy az olaj szankciók életbe léptek. 

Az, hogy most ez a hajó lebukott, csak annyit jelent, hogy összeérnek a szálak, ahogy a háború gazdasági hatásai is mindannyiunkon csattannak. Az élet tréfája, hogy így lepleződött le a kerülőúton, görög hajón átrakodva érkező orosz olaj. Nem sok mindenért lehetünk hálásak a húsziknak, de ezért talán igen.

– A hajózási társaságokon túl milyen egyéb változásokat okoztak a szankciók az iparágban?

– Az is nagyon tanulságos, hogy milyen átrendeződés van például a biztosítási piacon. Azok a nyugat-európai biztosítótársaságok, akik korábban ezeket a tengeri szállításokat biztosították, látszólag eltűntek. Helyettük feltűntek Svájcban vagy Szaúd-Arabiában bejegyzett, gyanúsan ugyanolyan nevű biztosító cégek, amelyek nyilván a korábbiak leányvállalatai, csak más székhelyen. Ezek már jogi értelemben önálló jogi személyként, tiszta pedigrével, ugyanúgy biztosítják ezeket az átfejtett olajat szállító hajókat.

Ez nem is szabad, hogy bárkit meglepjen, csak lehullt a lepel a nyilvánvalóról. Bizony ez az átpakolás, átcímkézés tömegesen folyik. Ez pontosan mutatja, hogy a szankciók nem tudnak működni, hiszen Európa nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy az orosz olaj ne találjon ide. Egyszerűen gazdasági törvényszerűség, hogy görög hajókon jön Európába az orosz olaj.

– Ha ez így van, akkor miért nem lép fel Brüsszel Görögország ellen?

– Ez a húszi támadás nem csak magát a szállítást leplezi le, hanem azt az álságos brüsszeli politikát is, ahol a már megszokott módon kettős mérce van a tagállamok magatartásával szemben minden téren, hiszen teljes mértékben a politikai, ideológiai prioritások határozzák meg azt, hogy amit az egyik államnak szabad, azt a másiknak nem. Ugyanezt láttuk az oktatás és az alapítványi egyetemek kapcsán, amikor Magyarországot pellengérre állították azért, ami például Németországban rendben van. Azon sem lepődtünk meg, hogy nagyon sokáig az uniós forrásvisszatartás tekintetében mindenféle jogtechnikai apróságra, ügyészségre, közbeszerzésekre, ilyenekre mutogattak és nem mondták ki, hogy a valódi ok a gyerekvédelmi törvény. Most már ugye ki is mondják, tehát itt is el kellett telnie egy évnek, hogy kibújjon a szög a zsákból, hogy ezért nem kapja meg Magyarország a forrásokat.

Itt is ugyanerről van szó. Görögország valamiért nem fekete bárány, holott Brüsszelben eddig is tökéletesen tudták, hogy mit csinálnak a görög hajók. Nem állították őket pellengérre, de mondok egy másik példát. A cseppolyós földgázt be lehet hozni Oroszországból, arra nincs szankció, csak ársapka. Ennek ellenére azt is rossz néven veszi Brüsszel. Magyarország nagyon sokszor kap körmöst azért, hogy mi miért kereskedünk az oroszokkal. Nem tudom, hány ilyen elmarasztaló elemzést hallottam, hogy Magyarországnak már sokkal nagyobb arányban le kellett volna válni az orosz gázról. Ehhez képest 2023-ban az orosz cseppfolyós földgáz legnagyobb vásárlója Kína volt, de rögtön utána Spanyolország és Hollandia következett, mégsem halljuk, hogy őket például az Európai Bizottság elmarasztalná.

– Milyen tanulságot vonhatunk le ebből a jelenségből?

– Pontosan ugyanez a kettős mérce látszik most is, ami nagyon politikai és ideológia vezérelt, és nem a tények alapján osztályoznak magatartásokat vagy minősítenek. Jogászként mindig feljajdulok, amikor Magyarországot jogállamisági kritikával illetik abból a Brüsszelből, ahol a jogállamiságot az Európai Unió egésze tekintetében, a brüsszeli bürokrácia működése tekintetében sokszor nyomokban sem lehet tetten érni.

– Görögországon kívül kik játszanak még szerepet az orosz olaj Európába juttatásában?

– Malajzia lett az egyik nagy tranzitország, ahonnan a saját termelésének a többszöröse mozog Európa felé. Ez valójában orosz olaj, ami viszont maláj olajként érkezik Európába, pont azon a térségen keresztül, ahol most a támadás történt.

– Ha mindenki tisztában van vele, hogy betartathatatlanok, akkor mi értelme van a szankcióknak?

– Azt hiszem, kimondhatjuk, hogy pontosan semmi. Ez nem több egyrészt politikai gesztusnál, másrészt pedig az amerikai gazdaság és a mögöttük lévő kockázati tőkealapok, magántőkealapok számára a piaccsinálásnál.

Eddig is azt láttuk, hogy Oroszország pénzénél van, a nap végén a szankciók nem okoztak neki érdemi károkat. Csak a tavalyi évben 230 milliárd dollárral nőtt az oroszok értékesítése például Kína és India felé, vagyis az orosz külkereskedelmi értékesítés nem megszűnt, csak egyszerűen átvándorolt. Azt is látjuk, hogy ennek egy része visszajön a hátsó kapun Európába. 

Tehát az Oroszország elleni szankcióknak olyan értelemben biztos nem volt létjogosultsága, hogy kárt okozott volna az oroszoknak. Olyan értelemben igen, hogy milyen szerződések köttettek az Egyesült Államokkal és mennyit javult az értékesítése. Erre megint csak két tény: az egyik az, hogy az amerikai olajkitermelés soha nem döntött olyan magas csúcsot, mint a 2023-as évben, illetve 2023 decemberében még egy időszakos rekord is megdőlt. Ez azért tanulságos, mert szemlátomást az amerikai olajkereskedelem piacot talált, hát ez bizony sajnos Európa. És mindez az alatt a Biden-adminisztráció alatt történt, ami részben azzal is nyerte meg a választásokat, hogy zöld átállást hirdetett, és a nagy olajipari lobbi visszaszorítását ígérte. Míg hagyományosan [Donald] Trumpot vádolják azzal, hogy az ipari lobbi embere, Biden alatt döntött rekordot az olajkitermelés. 

A másik ilyen tanulságos szám 2023-ról, hogy a világ legnagyobb LNG-exportőrévé is az Egyesült Államok vált. Ráadásul egyetlen év alatt ugrott a dobogó harmadik helyéről az első helyre, nyilván pontosan az európai piacoknak a megszerzése révén.

Itt pedig megint tetten érhető a kettős mérce. Az Európai Unió nagyon sokáig azért szidta Magyarországot, illetve valójában részben még most is, hogy hosszú távú szerződéseket köt. Ez az Európai Unió logikájában piactorzító, a közös piaccal összeegyeztethetetlen. Magyarországot nagyon sokszor felszólították már, hogy ne kössön egy-kétévesnél hosszabb szerződéseket. Na most azok az új amerikai szerződések, amik hirtelen a szankciók árnyékában köttettek, ezek mind hosszú távú szerződések. Tíz-, tizenöt-, húszéves szerződéseket köt Amerika ezekkel az alárendelődő országokkal, most már lényegében ugyanakkora mennyiségre, mint amekkora mennyiséget az orosz függés jelentett. Tehát most már amerikai függés van.

– Mit jelent a világnak ez az átrendeződés környezetvédelmi szempontból?

– Ez azért nagyon fontos kérdés, mert az európai közvélemény talán a világon a legérzékenyebb a fenntarthatóság és a klímavédelem kérdéseire. Az sem véletlen, hogy a Németországban a Zöldek, akik hagyományosan fenntarthatósági-környezetvédelmi témákkal kampányolnak, a jelenlegi jelzőlámpa koalíció tagjai.

Ezt az európai közvéleményt csapja be ez a brüsszeli politika a szankciókkal, mert hogy azok eredményeképp ugyanazok a Zöldek, tehát ugyanaz a Robert Habeck, aki még öt évvel ezelőtt arról szónokolt az akkori egyetlen LNG-terminál előtt, hogy cseppfolyósított földgázt nem szabad Németországba szállítani, mert hogy elképesztő környezeti károkkal jár mind a kitermelés is, a repesztéses eljárás, mind pedig a szállítás. Egy ilyen konténerhajó környezeti kára több százszorosa mondjuk egy budapesti autó ugyanazon időszak alatti összes kipufogott káros anyagának.

– Most pedig a húszik támadásai miatt hosszabbodott is a szállítási útvonal.

– Pontosan így van. Ha csak azokat a szállítóhajókat nézzük, akik most a Jóreménység fokán keresztül jönnek, itt 8-12 nappal jönnek többet ezek a hajók, a szállítási költségek pedig nagyjából 30 százalékkal magasabbak. De a környezeti ártalom elképesztően nagy. Az, hogy a Zöldek, a fenntarthatóságot hirdetők most sorra adják át az LNG-terminálokat, ahova érkeznek ezek az egyre hosszabb útvonalon közlekedő cseppfolyósított földgázt meg olajat szállító tankerhajók, az nyilván elképesztő. 

Ahogy az is, hogy az a Németország, amely a legjobban verte az asztalt a közös európai károsanyag-kibocsátás csökkentésére vonatkozó kötelezettségvállalásokért, messzebb került 2023-ban a saját vállalásaitól, mint előtte valaha. Tehát nemhogy csökkent volna a károsanyag-kibocsátás Németországban, hanem inkább nőtt. Ráadásul csak a tavalyi évben a német energiamixben a szén és a lignit aránya elérte a 34 százalékot, ami elképesztően nagy szám, ilyen talán száz évvel ezelőtt volt utoljára.

– Erről két dolog jutott eszembe. Egyrészt a cseheket és a lengyeleket rengeteget támadják a lignit miatt, másrészt a németek épp tavaly állították le a még megmaradt atomerőműveiket.

– Ez abszolút így van. Megint a kettős mérce, mert a csehek és a lengyelek nagyon sokat küzdenek, rengeteg eljárás folyik ellenük. Ehhez képest a kertek alján Németország, de egyébként Ausztria és Hollandia is egyre nagyobb arányban fordul a szenes és lignites termelés irányába.

Ami az atomerőművek bezárását illeti, az meg a világ legblődebb dolga volt. Az utolsó két atomerőmű, a Neckarwestheim 2 és az Isar 2 tavaly állt le. Ezzel Németországban nullára csökkent az atomerőművi termelés. Pedig az atomerőművek, ráadásul már működő atomerőművek, nulla szén-dioxid-kibocsátása. És ezeket váltják most ki a szenes és a lignites erőművek, ami elképesztő hátraarcot jelent a fenntarthatósági célkitűzésekben. A fenntarthatóságot gyakorlatilag látványosan feláldozták az ideológia és a globalista érdekek oltárán.

Borítókép: A Trafigura-csoport Marlin Luanda tartályhajója (Fotó: nyílt forrásból származó fotó/ Valery Savitsky)