Ukrajnában építik meg Európa legnagyobb atomerőművét. A tervek szerint a Hmelnickij atomerőműben további négy atomreaktorblokk épül nyugati segítséggel. Az erőmű meglévő két blokkja egyenként 1000 megawatt bruttó teljesítményű szovjet tervezésű reaktorral rendelkezik. A Hmelnickij atomerőmű Ukrajna négy atomerőműve közül a legkisebb.
Itt épülhet Európa legnagyobb atomerőműve
Ukrajna már az idén megkezdi a legnagyobb európai atomerőmű építését a lengyel határtól mintegy 180 kilométerre fekvő Hmelnickij városnál – jelentette be hétfőn Herman Haluscsenko energiaügyi miniszter.

Hatreaktoros kapacitásával pedig ez lesz a legnagyobb Európában, és még a zaporizzsjai atomerőműnél is nagyobb teljesítményű
– mondta az energiaügyi miniszter. Az építkezés a tervek szerint idén kezdődik. A hármas és a négyes reaktor szovjet tervezésű, VVER–1000 típusú lesz, a további kettő pedig az amerikai Westinghouse AP–1000-es reaktorával épül meg.
Az erőmű az épülő négy reaktorral együtt összesen több mint 6200 megawatt teljesítményű lesz. A miniszter elmondása szerint a bővítés kompenzálja majd az elfoglalt zaporizzsjai atomerőmű kapacitását. Az orosz–ukrán háború közel két évvel ezelőtti kezdete előtt Ukrajna villamosenergia-termelésének több mint 50 százaléka nukleáris energián alapult. Kijev rendszeresen exportálja az Európai Unióba a felesleges villamos energiát.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Hatalmas robbanás a Csendes-óceánon – egy kábítószercsempész hajót ért találat + videó
Folyik a harc a drogkartellek ellen.

Európában gyülekeznek a háborús fellegek – Brüsszel háborús készülődése új szintre emelkedett
A magyarok 80 százaléka nemet mond a sorkatonaságra.

Greta Thunberget letartóztatták
Thunberg megsértette a terrorizmusellenes törvényt.

Idén is számíthattak Magyarországra az üldözött keresztények
Több mint hetven alkalommal, összesen 3,5 milliárd forint értékben juttatták el idén a Hungary Helps programon keresztül Magyarország adományait a hitük miatt ártatlanul szenvedőknek.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Hatalmas robbanás a Csendes-óceánon – egy kábítószercsempész hajót ért találat + videó
Folyik a harc a drogkartellek ellen.

Európában gyülekeznek a háborús fellegek – Brüsszel háborús készülődése új szintre emelkedett
A magyarok 80 százaléka nemet mond a sorkatonaságra.

Greta Thunberget letartóztatták
Thunberg megsértette a terrorizmusellenes törvényt.

Idén is számíthattak Magyarországra az üldözött keresztények
Több mint hetven alkalommal, összesen 3,5 milliárd forint értékben juttatták el idén a Hungary Helps programon keresztül Magyarország adományait a hitük miatt ártatlanul szenvedőknek.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!