Forgalmi dugókat okoz Romániában a fuvarozók és a gazdák közúti tüntetése. Az első hírek a demonstrációról Buzau (Bodza) megyéből érkeztek, de Bukarest körgyűrűjén és Kolozsvár közelében is akadozik a közlekedés – számolt be a Maszol alapján az MTI. Az E60-as főúton Kolozs megyében, Gyalunál alakult ki torlódás, miután az ott felvonuló teherautók csökkentett sebességgel haladtak.
Óriási tüntetés Romániában is + videó
A közúti fuvarozók elégedetlenek a kötelező gépjármű-biztosítás magas árával, de vámolási és egyéb adóügyi eljárásokat is nehezményeznek.

A közúti fuvarozók elégedetlenek a kötelező gépjármű-biztosítás magas árával, azzal, hogy GPS-rendszert kér tőlük az adóhatóság, de emellett vámolási és egyéb adóügyi eljárásokat is nehezményeznek. Augustin Hagiu, a Román Szállítmányozók Szövetségének (FORT) elnöke ársapka bevezetését szorgalmazza a nehéz haszonjárművek kötelező felelősségbiztosítására, és dömpingellenes törvény megalkotását is indokoltnak tartja.
A spontán akcióhoz az ország több pontján a gazdák is csatlakoztak. Florin Barbu mezőgazdasági miniszter Facebook-oldalán kiadott közleményében kiemelte, hogy délig egyetlen szervezet sem vállalta fel a tüntetést, az általa vezetett tárcához nem is érkezett hivatalos formában követelés a gazdák részéről.
Állítása szerint annyit tud, ami a sajtóban és a különböző nyilvános fórumokon megjelent, azaz a biztosításokkal és a traktorvezetői jogosítványokkal kapcsolatos elégedetlenség állította a gazdákat a tüntető fuvarozók mellé. A tárcavezető a jövő hétre találkozóra hívta a gazdálkodói szervezetek és szövetségek képviselőit.
Vasile Stefanescu, a romániai szállítmányozók konföderációjának (COTAR) elnöke az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy az általa irányított érdekképviseletnek nincs köze a szerdai tüntetésekhez. Állítása szerint a COTAR párbeszéd útján kívánja rendezni a problémákat.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI/EPA/Ronald Wittek)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Starmer az oroszokat szidja, a NATO-főtitkár több fegyvert akar
Eluralkodott a háborús pszichózis Európában.

Súlyos szerkezeti hibái voltak a szilágycsehi református templom leomlott tornyának
Éppen szerdára tervezték a külső falak megerősítését.

Tárgyalnak a békéről, miközben Oroszország a tél legnagyobb csapását mérte Ukrajnára
A biztonsági garanciákról is szó esik.

Szijjártó Péter szerint ide vezet Brüsszel felelőtlen politikája
Minél több embert engednek be, annál nagyobb rajtunk a nyomás.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Starmer az oroszokat szidja, a NATO-főtitkár több fegyvert akar
Eluralkodott a háborús pszichózis Európában.

Súlyos szerkezeti hibái voltak a szilágycsehi református templom leomlott tornyának
Éppen szerdára tervezték a külső falak megerősítését.

Tárgyalnak a békéről, miközben Oroszország a tél legnagyobb csapását mérte Ukrajnára
A biztonsági garanciákról is szó esik.

Szijjártó Péter szerint ide vezet Brüsszel felelőtlen politikája
Minél több embert engednek be, annál nagyobb rajtunk a nyomás.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!