Egyértelműen támogatjuk a progresszív bevándorlási politikát, amely üdvözöl minden szomszédot – fejtette ki Alexandria Ocasio-Cortez demokrata párti politikus, akinek New Yorkban, Queensben megzavarták a Green New Deal programról tartott előadását a Breitbart amerikai hírportál szerint.
Botrány és felfordulás a demokrata képviselő előadásán
Kiabálásba torkollott Alexandria Ocasio-Cortez demokrata politikus előadása Queensben. A képviselőt azzal vádolták meg, hogy szavazói elé helyezi a migránsokat. Két férfit kivezettek a teremből.

Miközben beszélt, bekiabált egy férfi és megvádolta, hogy az illegális bevándorlókat előnyben részesíti saját választópolgáraival szemben. A férfi Jonathan David Rinaldi, aki szintén indul a képviselői posztért. Emelt hangon kérte számon a képviselőn azt, hogy a New York-i lakásügyi hatósággal összejátszva a politikusok migránsok részére utalják ki a lakásokat.
Egy szót sem szólt az erőszakos venezuelai migránsokról
– ezt már egy másik férfi kiabálta, aki a határpolitikát és az illegális bevándorlók befogadását kérte számon a politikuson, majd folytatta:
Csak az illegális migránsok és a szavazataik érdekelnek. Nem törődsz a választóiddal!
Miközben a biztonsági személyzet kikísérte Rinaldit a teremből, még Ocasio-Cortez fejéhez vágta, hogy
mindannyiunkat elárulnak azok az emberek, akik illegális bevándorlókat hoztak ide szavazni.
A férfi arra célzott, hogy a New York-i városi tanács 2021-ben hozott egy jogszabályt, mely szerint 30 napig szavazati joggal rendelkezik a Egyesült Államokban tartózkodó nem állampolgár is a képviselő-testületi és polgármester választásokon. 2022-ben New York jelenlegi polgármestere, Eric Adams elfogadta ezt, de a bíróság megsemmisítette a jogszabályt.
Ahogy lapunk is beszámolt róla, New York városára egyre nagyobb terhet ró az illegális bevándorlók ellátása és a város közbiztonsága is jelentősen romlott, egyre több brutális bűntény kapcsolódik migránsszállókhoz.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Újabb ember bukott bele a korrupciós botrányba Brüsszelben
Federica Mogherini is lemondott posztjáról.

Szijjártó Péter: Brüsszel megközelítése káros és veszélyes a nemzetközi politikában
Magyarország a kevesebb ideológiát és a több józan észt támogatja.

Rutte újabb milliárdözönt ígért Ukrajnának
Mark Rutte NATO-főtitkár szerint a szövetségeseknek havonta legalább egymilliárd dollárt kell félretenniük Ukrajna amerikai fegyvervásárlásainak finanszírozására.

Brüsszel tesz az ukrán korrupcióra, zsákszámra önti a pénzt Zelenszkijnek
Így nyerészkedik az ukrán háborús maffia.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Újabb ember bukott bele a korrupciós botrányba Brüsszelben
Federica Mogherini is lemondott posztjáról.

Szijjártó Péter: Brüsszel megközelítése káros és veszélyes a nemzetközi politikában
Magyarország a kevesebb ideológiát és a több józan észt támogatja.

Rutte újabb milliárdözönt ígért Ukrajnának
Mark Rutte NATO-főtitkár szerint a szövetségeseknek havonta legalább egymilliárd dollárt kell félretenniük Ukrajna amerikai fegyvervásárlásainak finanszírozására.

Brüsszel tesz az ukrán korrupcióra, zsákszámra önti a pénzt Zelenszkijnek
Így nyerészkedik az ukrán háborús maffia.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!