Pár francia bűnöző túl komolyan vette a Pokémon című rajzfilm híres mondatát, azazhogy „szerezd meg hát mind” − ők meg is próbálták, bár nem éppen becsületes módon, hanem elloptak több mint százezer Pokémon-kártyát.
Egy lakás árát érő Pokémon-kártyagyűjteményt loptak el + videó
Amatőr hibát követtek el a bűnözők.

Az elkövetők betörtek egy Rennes melletti kis házba, ahol egy Pokémon-rajongó és gyűjtő él, akinek szabályos kártyabirodalma van a népszerű animekártyákból, hiszen több mint 200 ezer darab volt a házában.
További Külföld híreink
A gyűjtőt megverték és kényszerítették, hogy adja oda a lapjait. Az elkövetők a gyűjtemény mintegy felét szemeteszsákokba pakolták, és a zsákmánnyal együtt elmenekültek.
Az elrabolt kártyák becsült értéke 100 ezer euró volt, ami nem is számít olyan soknak egy ilyen gyűjteménynél.
A két elkövetőt végül elkapták és a napokban börtönre ítélték őket. Az egyikük két évet, a másik pedig egy év elzárást kapott. A harmadik társuk feltételes börtönbüntetést kapott, akinek a kezébe adták az egyik táskát tele kártyákkal, de ő magában a rablásban nem vett részt.
A rendőrség azt is elmondta, hogyan tudták őket viszonylag gyorsan elfogni: elkövettek egy amatőr hibát. Menekülésük közben néhány szemeteszsák kiszakadt, a földre estek a kártyák, és nem szedték össze őket, így ujjlenyomat alapján könnyen be lehetett a tetteseket azonosítani.
Borítókép: Pokémon-kártyák (Fotó: Chris Delmas/AFP)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
„London és Párizs arra készül, hogy atomfegyverrel lássa el Ukrajnát”
Oroszország figyelmeztet!

Kaja Kallas európai katonákat küldene Ukrajnába
Európa háborús pszichózisa.

Az ukrán külügy győzelmet hirdetett, Magyarország nem hátrál
Napi összefoglaló.

Európai Bizottság vagy Ukrajna Bizottság? – Kinek az érdekei az elsők Brüsszelben?
Siklósi Péter beszélt arról, hová vezethet hosszú távon, ha Brüsszel egy tagjelölt ország érdekeit a tagállamokéi elé helyezi.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
„London és Párizs arra készül, hogy atomfegyverrel lássa el Ukrajnát”
Oroszország figyelmeztet!

Kaja Kallas európai katonákat küldene Ukrajnába
Európa háborús pszichózisa.

Az ukrán külügy győzelmet hirdetett, Magyarország nem hátrál
Napi összefoglaló.

Európai Bizottság vagy Ukrajna Bizottság? – Kinek az érdekei az elsők Brüsszelben?
Siklósi Péter beszélt arról, hová vezethet hosszú távon, ha Brüsszel egy tagjelölt ország érdekeit a tagállamokéi elé helyezi.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!