A KCNA beszámolója szerint a testület, amely a Koreai Munkapárt által meghatározott politikai irányvonalat hajtja végre, egyben megszavazta a Dél-Koreával fenntartott gazdasági kapcsolatokat szabályzó törvények eltörlését is, ideértve a Kumgang-hegyen dél-koreaiak által épített turisztikai projektre vonatkozó különleges jogszabályokat.
Észak-Korea felmond minden gazdasági együttműködési megállapodást déli szomszédjával
Észak-Korea parlamentje, a Legfelsőbb Népi Gyűlés szerdán megszavazta a Dél-Koreával kötött gazdasági együttműködési megállapodások felmondását – közölte csütörtökön a kommunista állam hírügynöksége.

Ez utóbbi üdülőhely a két Korea gazdasági együttműködésének szimbóluma volt a 2000-es évek elején, amikor még közelebbi volt a viszony Phenjan és Szöul között. Csaknem kétmillió dél-koreai turista fordult meg ott. A projektet 2008-ban függesztették fel, amikor egy lezárt területre tévedt dél-koreai turistát agyonlőttek észak-koreai őrök.
Phenjan és Szöul között egyre feszültebb a viszony.
Dél-Korea tavaly részlegesen felfüggesztette az Észak-Koreával 2018-ban kötött katonai egyezményt, miután Phenjan bejelentette, hogy sikeresen Föld körüli pályára állította első kémműholdját.
Borítókép: Kim Dzsong Un elsőszámú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt főtitkára (Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Orosz elnöki sajtószolgálat/Mihail Metzel)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
A bűnöző migránsok miatt fontos hagyomány van eltűnőben Európában
Az emberek félnek, a költségek elszálltak.

Gáz Kijevnek, orosz előretörés a fronton, drónpénzt sürget Ukrajna
Orosz-ukrán háború – legfrissebb hírek.

Már keresik Zelenszkij utódját
Megszólalt Mikola Azarov volt ukrán miniszterelnök.

„Ingyenes fitneszteszt” néven térhet vissza a sorkatonaság Németországban
Meglepő javaslat.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
A bűnöző migránsok miatt fontos hagyomány van eltűnőben Európában
Az emberek félnek, a költségek elszálltak.

Gáz Kijevnek, orosz előretörés a fronton, drónpénzt sürget Ukrajna
Orosz-ukrán háború – legfrissebb hírek.

Már keresik Zelenszkij utódját
Megszólalt Mikola Azarov volt ukrán miniszterelnök.

„Ingyenes fitneszteszt” néven térhet vissza a sorkatonaság Németországban
Meglepő javaslat.














