A dán kormányfő emellett felszólította Ukrajna szövetségeseit is, hogy növeljék az adományaikat az ország megsegítésére az Oroszországgal vívott háborúban.
Ennek fényében folytatjuk a segélyek küldését Ukrajnának abban a reményben, hogy több ország is ugyanezt teszi, ám nem hat vagy tizenkét hónap múlva, hanem most, amikor nagyon nagy szükség van rá
− mondta, hangsúlyozva, hogy Kijev biztosan számíthat Koppenhágára.
Frederiksen közölte továbbá, hogy a most bejelentetett, az ukrajnai háború kezdete óta 15. katonai segélycsomag részeként egyebek közt 15 ezer tüzérségi lövedék beszerzését finanszírozzák. A lőszert Csehországgal együttműködve a következő hónapokban szállítják le Ukrajnának adományként.
A korábban Ukrajnának ígért F–16-os vadászgépek eredetileg a háború kitörésének második évfordulójára tervezett leszállítása késik ugyan, de a kormányfő szerint idén nyáron már számíthatnak az első példányok érkezésére az ukránok.
A skandináv NATO- és EU-tagállam a mostani segélycsomaggal együtt összesen 33,3 milliárd dán korona (1732 milliárd forint) értékben nyújtott segítséget Ukrajnának a háború kezdete óta.
Borítókép: Mette Frederiksen dán miniszterelnök (b) és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kicseréli a megállapodásuk aláírt példányait a Potocki-palotában, az észak-ukrajnai Lembergben 2024. február 23-án (Fotó: MTI/EPA/Ritzau/Mads Claus Rasmussen)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!