Aggodalomra ad okot Macron elnök bejelentése, ezért is nagyon fontos, hogy Magyarország fenntartsa álláspontját: nem küld fegyvert Ukrajnába, ragaszkodik a tűzszünethez és a béketárgyalások mielőbbi megkezdésére szólítja fel a harcoló feleket − hangsúlyozta a honvédelmi miniszter a véderő-, katonai és légügyi attaséknak tartott értekezleten kedden Budapesten.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Macron elnök bejelentése aggodalomra ad okot
A honvédelmi miniszter azt is elmondta, hogy az európai béke ideje lezárult.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf azzal kapcsolatban, hogy Emmanuel Macron francia elnök bejelentette, nem zárható ki annak lehetősége, hogy nyugati csapatokat küldjenek Ukrajnába, azt mondta, a háború elérkezett a legveszélyesebb szakaszába, az agresszor felülkerekedni látszik, ami a nyugati világ döntéshozóit cselekvésre kényszerítheti.
A miniszter úgy fogalmazott,
az európai béke ideje lezárult, háború van Európában, két európai, keresztény nép már két éve háborút vív, borzalmas vérontással. Az öldöklés katonai eredményt nem hozott, és ennek a rövid távú lehetősége sem bontakozik ki
− közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
Borítókép: Szalay-Bobrovniczky Kristóf azt mondta, a háború elérkezett a legveszélyesebb szakaszába (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Durva pusztítást hozott a vihar + videó
Egy turistahajó elsüllyedt, miután nekicsapódott egy elszabadult komp.

Itt a fordulat, Trump komoly üzenetet küldött Putyinnak
Trump durva állításokat tett az orosz elnökkel kapcsolatban.

Marine Le Pen az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult
Választási tilalmának eltörlése érdekében tett lépést Le Pen.

Mégsem kell Európának a sok migráns, Orbán Viktor ezt már rég megmondta
Brüsszel is rájött, hogy a magyar miniszterelnöknek igaza van.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk