A Rasmussen Reports amerikai közvélemény-kutató cég március 13-án, 14-én és 17-én végzett közvélemény-kutatást 1149 személlyel, ez alapján kiderült, hogy a megkérdezettek kétharmada gondolta úgy, hogy összefüggés van a migránsválság és az erőszakos bűncselekmények között az Egyesült Államokban. A megkérdezettek harmincegy százaléka azt mondta, hogy nem aggódik amiatt, hogy a migránsok hozzájárulnak az erőszakos cselekmények számának növekedéséhez.
A kutatás kitért arra is, hogy a magukat fehérnek vallók 64 százaléka aggódik a fentiek miatt, míg a magukat feketének vallók között ez az arány 73 százalék. Érdekes összefüggés van az eltérő arányok között. Míg az utóbbiak főleg a demokrata városok lakói, tehát testközelből tapasztalják, hogy az erőszakos bűncselekmények többsége a demokrata irányítású városokban történik.
A republikánusok 84 százaléka érzi úgy, hogy a migránsok magas számának köze van az erőszakos bűncselekményeknek, addig a demokraták majdnem fele, 49 százalékuk tagadja ezt.
A közvélemény-kutatók feltették azt a kérdést, hogy az illegális bevándorlás jobbá vagy rosszabbá teszi-e Amerikát. A válaszadók 56 százaléka egyértelműen a rosszabbra voksolt, 16 százaléka szerint jobbá.
Az elmúlt időszakban nagy port vert fel, hogy Joe Biden amerikai elnök évértékelő beszéde után elnézést kért, hogy illegális bevándorlónak nevezte Laken Riley gyilkosát, holott migránsként, illegálisan érkezett az Egyesült Államokba. Így megkerülhetetlen volt a kérdés, hogyan is nevezzék a migránsokat. A megkérdezettek 20 százaléka mondta az okmány nélküli migránst, 12 százalék pedig a menedékkérőt. A többség, 27 és 35 százalék az egyértelmű illegális bevándorló vagy illegális idegen megnevezést preferálta.
Az adatok is azt mutatják, hogy az Egyesült Államok lakossága aggódik a határválság és az elhibázott migránspolitika miatt.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!