III. Károly állapotához így állnak az orvosok

Lassan visszatérhet a normális napi rutinhoz, amire már nagyon vágyik az uralkodó. III. Károly király állapotával kapcsolatban pozitív hírek jönnek.

Forrás: People2024. 03. 29. 18:21
III. Károly betegségével és felgyógyulásával kapcsolatban pozitívak az orvosok. Fotó: AFP
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

III. Károly király csapata állítólag már a 75 éves uralkodó nyári programjain gondolkodik, annyira jól halad a felépülése, az uralkodó és az orvosai is pozitívan állnak az állapotának javulásához – írja a brit People magazin egy, az uralkodócsaládhoz közel álló forrásra hivatkozva.

KAMILLA királyné; III. KÁROLY
Hamarosan III. Károly már feleségével, Kamilla királynével tarthat a rendezvényekre
Fotó: Chris Jackson

A forrás hozzátette azt is, hogy egyelőre semmit nem írnak Károly király naplójába tollal, hiszen nagyban függ az orvosi engedélytől és tanácstól, hogy mehet-e majd rendezvényekre.

Eddig a brit király programjai és látogatásai is csak kisszámú emberre korlátozódtak, mióta a palota február 5-én felfedta a diagnózist. Nyárra azonban, amikor a levegőben terjedő betegségek kockázata enyhül, több programra is sor kerülhet a szabadban – ilyen például a Trooping the Color, az uralkodó születésnapjának éves nyilvános ünnepe, amelyre június 15-én kerül sor.

Lassan növekedhet azoknak az embereknek a száma, akikkel találkozhat

– teszi hozzá a forrás.

Pozitív jel, hogy Károly király részt vesz a vasárnapi húsvéti istentiszteleten Kamilla királynével és a királyi család tagjaival. A hagyományos királyi kiruccanás várhatóan a szokásosnál szűkebb lesz, követve az orvosok tanácsát, hogy  korlátozzák azon személyek számát, akikkel Károly király kapcsolatba kerülhet a kezelés alatt.

A múlt héten az uralkodó a windsori kastélyból a Buckingham-palotába utazott, hogy a koreai háború veteránjaival találkozzon a konfliktus 70. évfordulója alkalmából. A múlt hónap végén az uralkodó először találkozott személyesen Rishni Sunak brit miniszterelnökkel, mióta nyilvánosságra hozta betegségét.

A király azt is reméli, hogy vasárnap csatlakozhat a királyi család hagyományos húsvéti kirándulásához a windsori kastély Szent György-kápolnájában. 

Károly király unokaöccse, Peter Phillips elmondta, hogy nagybátyja nagyon szeretne visszatérni a munkához, ám egyelőre ezt nem teheti meg, így eléggé frusztrált, és az is zavarja, hogy nem úgy halad a felépülése, mint ahogy azt tervezte.

Ám, ahogy a mondás is tartja, első az egészség, ha az megvan, akkor utána jöhet a munkába való visszatérés.

Borítókép: III. Károly betegségével és felgyógyulásával kapcsolatban pozitívak az orvosok (Fotó: AFP)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.