A geopolitika és diplomácia egy összetett, egymásra épülő és egymást kiegészítő része a nemzetközi kapcsolatok rendszerének, írja az Eurázsia Központ elemzése.
Egy ország – de akár egy régió – számára is a diplomáciai és külpolitikai lépések meghatározók az ország jövőjét illetően. Kiváltképpen igaz ez abban az esetben, ha olyan régiókról van szó, amelyek nagyhatalmak szomszédságában és geopolitikai útkereszteződések mentén helyezkednek el. Ilyen régió a közép-ázsiai térség is, amely megpróbál a mai geopolitikai és világgazdasági változások közepette egyensúlyozni a régió három domináns ereje, Oroszország, Kína és Törökország között.
Többek között emiatt az egyensúlyi helyzet – Közép-Ázsia kapcsán nevethetjük ezt multipoláris politikának is – kapcsán 2024. április 15-én került sor az Öböl-menti Arab Államok Együttműködési Tanácsának és a közép-ázsiai ötök – Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán, Üzbegisztán – külügyminisztereinek csúcstalálkozójára, amelynek az üzbég főváros, Taskent adott otthont.
A találkozót joggal nevezhetjük figyelemre méltó eseménynek, mivel a két régió kapcsolata (Közel-Kelet és Közép-Ázsia) korábban egyáltalán nem volt szoros.
Ha Közép-Ázsiából nézzük a Közel-Keletet akkor a régió országai számára a Közel-Kelettel történő diplomáciai, gazdasági és befektetési párbeszédeknek két tárgyalási platformja van. Ez egyik az Arab Liga, a másik az Öböl-menti Arab Államok Együttműködési Tanácsa. Ezek a legbefolyásosabb és legjelentősebb intézmények, azonban feladatukat tekintve eltérőek. Ha sarkosan szeretnénk fogalmazni, a liga egyesíti mindazt, ami „arab világnak” nevezhető, nem „iszlám” formátum, nem területi-gazdasági, hanem arab.
Az Arab Liga az arab országok magja mellett Libanont, Szíriát és Irakot, de Egyiptomot, Marokkót, Mauritániát, Szudánt, a Comore-szigeteket és Tunéziát is magába foglalja. Valójában az országok nem földrajzi alapon, hanem elsősorban a történelmi és kulturális azonosulás elve alapján szerepelnek az Arab Ligában.
Ezzel szemben az Öböl-menti Arab Államok Együttműködési Tanácsa hat szomszédos államot foglal magában a Perzsa-öböl partja mentén. Ezek az országok az Egyesült Arab Emirátusok, Szaúd-Arábia, Katar, Bahrein, Kuvait és Omán. Ha sarkosan szeretnénk fogalmazni, akkor a tanács országainak együttműködése a szénhidrogén-termelés tényezőjéhez, árazásához és logisztikájához kapcsolódik. Azonban a „hatok” más területen is, mint például a beruházások, a védelmi tevékenységek, a határ-, a migrációs kérdések vagy épp a kulturális kérdések terén is kiváló kapcsolatokat ápolnak egymással.
Mi volt a taskenti találkozó célja?
A közép-ázsiai országoknak befektetésre van szükségük gazdaságaik modernizálásához. Emellett a gazdasági és politikai kapcsolatok diverzifikálásával egyfajta gazdasági ellensúlyt is képesek lehetnek felépíteni Kínával és Oroszországgal szemben.
Közép-Ázsiának a Közel-Kelet irányába történő nyitása nem egyedi, mivel sokan „használják” a régiót befektetőként. Például Törökország is így tett. Erdogan török elnök is a Közel-Keletre ment befektetési forrásokért. Oroszország pedig egy pénzügyi transzfer központként működik együtt a térség országaival.
Az arab befektetések Közép-Ázsiában mindig jelen voltak, azonban nagyon szerény mértékben (évente 80-120 millió dollár országonként). Azonban ebben a kevés részesedésben is a közel-keleti közvetlen befektetések mennyiségét tekintve különös előnyben volt Türkmenisztán, amely az Egyesült Arab Emírségek alapjaival együttműködve sikeresen rekonstruálta Türkmenbashi kikötőjét, illetve több repülőteret is az országban a Közel-Keletről régióba irányuló támogatások segítségével. Ezen kívül a türkmén polimergyártást is – amely ma a közép-ázsiai régión belül vezető szerepet tölt be – hasonló támogatásból sikerült modernizálni. Emellett a türkmén nyersanyag-kitermelő szektorban Abu Dhabinak meghatározó részesedése van.
A korábbi dzseddai találkozónak, amely az öt közép-ázsiai ország és az Öböl-menti Arab Államok Együttműködési Tanácsa között zajlott 2024 elejére már látható jelei lettek. Ugyanis Üzbegisztán mintegy 12 milliárd dollár értékben kötött megállapodásokat Szaúd Arábiával, és Kazahsztánnak is szintén csaknem 12 milliárd dollár értékben sikerül megállapodásokat aláírnia rijádi alapokkal. Ugyanakkor azt is érdemes megemlíteni, hogy nagyon nagy beruházási csomagokról van szó, még akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy ezek a befektetések a 2023–2030 közötti időszakra oszlanak el.
Miért működnek együtt a felek?
Korábban bizonyos feltételek (stabilitás) nem voltak adottak, mára ezek kialakultak.
A térségben zajló regionális integrációs folyamatok eredményeként – melyben sem a katonai, sem pedig a régióval foglalkozó szakértők nem hittek, mivel úgy vélték, túlságosan nagyok az egyes országok közötti ellentétek – az öt országból álló csoport, fokozatosan egyetlen régióként kezdett el funkcionálni, és folyamatosan megpróbálja megoldani az összetett belső regionális kérdéseket (például Kirgizisztán és Tádzsikisztán közötti határvita) külső moderátorok nélkül.
Emellett a regionális riválisok (Kazahsztán és Üzbegisztán) is egyre szorosabb stratégiai partnerségre törekednek egymással. Sőt ennek ez ötösnek még az éveken át kifejezetten különutas politikát választó és a semlegességet „fogadó” Türkmenisztán is állandó és aktív résztvevője lett.
A következő fontos szempont a belpolitikai lépések (elsősorban a reformok), amelyek, de facto új konszenzust hoztak létre a régióval kapcsolatban abban a kérdésben, hogy mennyire stabil partner lehet. Itt érdemes megemlíteni, hogy Üzbegisztán és Kazahsztán teljes körű politikai reformon, alkotmánymódosításon és elnökválasztáson ment keresztül az elmúlt években. Bár különböző modellek szerint, de ez garantálta a társadalmi és politikai stabilitást mindkét ország számára. Itt érdemes hozzátenni, hogy Kirgizisztánban megrendült ugyan az elit egy puccskísérletet miatt, amit azonban meghiúsítottak. Emellett Tádzsikisztánban és Türkmenisztánban is elég stabil (nem diktatórikus) a politikai és gazdasági berendezkedés.
Hogyan tovább?
A taskenti külügyminiszteri és a 2023-as dzsiddai elnöki csúcstalálkozók azt mutatják, hogy az öböl-menti hatok szívesen fektetnek be a közép-ázsiai infrastruktúrába.
Annak ellenére, hogy Oroszország és Kína ma szoros partnerek – akik Közép-Ázsiában is aktívan gazdaságilag (elsősorban Kína) és politikailag (elsősorban Oroszország) jelen vannak –, a közép-ázsiai országok vezetői igyekeznek diverzifikálni kapcsolataikat, melyre a Perzsa-öböl államai kiváló lehetőséget nyújtanak.
Ugyanakkor nem valószínű, hogy az arab vektor jelentős hatással lesz a térség országainak Oroszországgal vagy Kínával fenntartott kapcsolataira, mivel a tanács országainak regionális súlya össze sem hasonlítható a közép-ázsiai hagyományos orosz vagy a gazdaságilag meghatározó kínai befolyással, de még az is kétséges, hogy milyen mértékben képes kiegyenlíteni a török közép-ázsiai kulturális szerepvállalást, amely a türk világ víziójában manifesztálódik.
Ami nagyon valószínű, hogy a közép-ázsiai országok és az öböl-menti országok közötti növekvő kapcsolatok ugyanazon a szinten, a helyi beruházások és a különböző gazdasági projektek szintjén valósulnak majd meg. Ugyanis a Tanács tagjai számára Közép-Ázsia befektetésként és nem a geopolitika szempontjából lehet partner.
Példa a régió országainak diplomáciai érzékére
Minszk adott otthont Közép-Ázsia–Oroszország külügyminiszterei hetedik találkozójának. A minszki eseményen mind az öt közép-ázsiai ország – Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán, Üzbegisztán – és Oroszország külügyminisztere, Szergej Lavrov is személyesen vettek részt. A találkozó során a platform résztvevői megbeszélést folytattak a hatoldalú együttműködés helyzetéről és a partnerségek fejlesztésének kilátásairól.
Az ülésen részt vevők a globális politika és gazdaság gyors változásaival összefüggésben különösen fontosnak ítélték meg a közép-ázsiai országok és Oroszország közötti párbeszédek fontosságát. Ezenkívül a minszki megbeszélésen szó esett a Közép-Ázsia és Oroszország közötti társadalmi-gazdasági fejlődést célzó kérdésekről és a közép-ázsiai munkaerő migráció oroszországi helyzetéről is.
E két találkozó is jól példázza, azt hogy a földrajzi determináltság, a négyhatalmi közelség, valamint a formálódó nemzeti és regionális identitás mellett mennyire fontos egyes országoknak, hogy megfelelő módon legyenek képesek lavírozni a diplomácia és a nemzetközi kapcsolatok ingoványos mezején.
