Irán leglább két hullámban drónokat indított Izrael ellen – adta hírül az izraeli sajtó. A drónok célba érése több órát is igénybe vesz, csak a hajnali órákban, becslések alapján vasárnap 2 óra körül érhetik el az izraeli területeket. Az izraeli hadsereg jelezte, a légvédelem teljes készültségben áll, megpróbálnak minden drónt vagy cirkáló rakétát megsemmisíteni. Meg nem erősített hírek szerint Irak és Szíria fölött már le is szedtek néhány célpontot.
Megindult az iráni támadás: drónok tartanak Izrael ellen
A támadás a hajnali órákban érheti el Izraelt.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/04/ZaqR9p0ew_kW16SUG70YlOzEhA3_FHisDAXOpHL-N0U/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzN2NiNzI4ZDJmMDQwM2ZhMjcwMTk5OWEyMDEwODJh.jpg)
De arra is figyelmeztetettek, természetesen egyetlen légvédelem sem zár hermetikusan.
Az indított drónok számáról egyelőre annyit közöltek, hogy „több mint száz”, típusai ismeretlenek. Irak fölött viszont egy – az Ukrajnában is használt – Shahed–136-ös „öngyilkos” drónt filmeztek. Állítólag először az Egyesült Államok észlelte a kilövéseket, amiről azonnal figyelmeztette szövetségesét.
A lakosságot arról tájékoztatták, hogy lényegében bármilyen légvédelmi óvóhely elegendő védelmet nyújt ezek ellen a fegyverek ellen. Ilyennel majd minden izraeli ház és épület fel van szerelve. Óvatosságból az izraeli légteret is lezárták, de egyébként már korábban is korlátozásokat vezettek be.
További Külföld híreink
Valószínűsítik ugyanakkor, hogy a drónok csak katonai célpontokat fognak támadni.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/04/K2hyYH7s72iQt5thS5o6MOp1Qz5JLCItl9tKKne0xx0/fit/1200/880/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U0MjdhYmNjMzA3NTQxNGZiNGFmZDkxMmNlZjY2NGQz.jpg)
További Külföld híreink
Teherán azután támadta meg Izraelt, hogy az feltételezések szerint nemrégiben csapást mért Irán damaszkuszi konzulátusára, és ott végzett a Forradalmi Gárda több magas rangú vezetőjével. Hogy a megtorlás nem marad el, abban mindenki biztos volt, szakértők azóta inkább azt találgatták, hogyan válaszolhat a csapásra Irán.
Hogy közvetlenül Izrael területét próbálják meg támadni, ráadásul nem kihelyezett szövetségeseiknek (proxy) keresztül, már önmagában erős üzenettel bír.
Ugyanakkor a több elemből álló, jól felkészült izraeli légvédelemnek nem okozhat különösebb gondot a drónok elhárítása.
Ráadásul már napokkal korábban kiszivárgott, hogy Irán hétvégére tervezheti a támadást. Az amerikai sajtó (!) pedig szombaton szellőztette meg, hogy műholdképeken látszik, ahogy a perzsa államban előkészítik az indításokat.
Ebből arra lehet következtetni, hogy Teherán nem akart túl nagy meglepetést, vagy károkat okozni, és ezzel kockáztatni a konfliktus elfajulását, netán nyílt háború kirobbanását.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök éppen szombaton figyelmeztetett ismét: bárki támadja meg Izraelt, annak vissza fognak vágni.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/MFGJfc8RPXncGqUh5kARv7OGIEvTz8HpsBhr1hR5ZYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2EzYTllZTY5MjhlYjQ0ZTZhMTVlOWFhNzVkMGE3ODZk.jpg)
Rekordmennyiségű drogot fogtak a nyomozók
A rizseszsákokba rejtett kokainszállítmány Paraguayból érkezett Spanyolországba.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/OC3dxexIovPj4zC3tNkapQQfJgEqSLdr-AQ08eOPlTQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxZDQ4ZWQ3MjAwYTQzOGI4ODQwMWNlNDhjODg2OWEy.jpg)
Így reagált Trump arra, hogy az FBI kételkedik a merénylet körülményeiben
A Szövetségi Nyomozóiroda vezetőjének meghallgatása után tovább folytatódik az ügy.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/uYxmvg7z89D5uAZnDZIMPoA77LrXjIpwqcZ9wydvOU0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzgyODFmOTFlNzQyYzQ1ZDk4ZTkxZGRlYTVkOGQwOTNh.jpg)
A Fülöp-szigetek a legrosszabbra készül az olajszennyezés után + videó
Félő, hogy a több kilométeres kiterjedésű szivárgás az ország történetének legsúlyosabbja lehet, ha nem sikerül megfékezni.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/w4y9bUf_ICBxLZNzAsHgtF2ACZ1MuNXomRfSxItrshg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIzOWFlMzYwN2VlNTQyZjZiYzBkYTNhNzZmY2FjOWNh.jpg)
Strandon zaklatott nőket egy migráns Spanyolországban
A marokkói férfi egy kiskorú jelenlétében molesztált szexuálisan két nőt, akik azonnal ráhívták a rendőrséget.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17438018_auto_resized.jpg)
Pánik – a 36 fokos hőségben elfogytak a ventilátorok!
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17428686_auto_resized.jpg)
Miért nem Milák Kristóf vagy Szilágyi Áron viszi a zászlót a megnyitón? + videó
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17440255_auto_resized.png)
Mindenki Gáspár Virág pocakjáról beszél: Bea asszony tette hivatalossá az örömhírt
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17440507_auto_resized.jpg)
Zelenszkijék válasza a magyar kormánynak: nem zsarolás az orosz Lukoil cégre vonatkozó kőolajszállítási korlátozás
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17436311_auto_resized.jpg)
Svéd uborkasaláta télire: ha így rakod el, friss és roppanós marad
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17436580_auto_resized.jpg)
Hidegzuhany érte a horvát turizmust: borzasztóan alakul a szezon
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17440667_auto_resized.jpg)
Újabb részletek: kétszer is megütötte az őt videózó férfit Magyar Péter
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17440997_auto_resized.jpg)
Kilenc év után győzelemmel kezdte NB I-es szereplését a Nyíregyháza
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17439237_auto_resized.jpg)
Elmaradhat Nadal és Fucsovics mérkőzése az olimpián! + videó
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17440251_auto_resized.jpg)
Elárulta a szakértő, hogy játszhatja ki Magyarország az ukránok olajstopját
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17435472_auto_resized.jpg)
Magyar Péter Orbán egyik legnagyobb ellenfelétől kapott forró vizet a nyakába
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17438161_auto_resized.jpg)
„Milák minden lépését megtervezte ebben a háborúban”
Címoldalról ajánljuk