Oleh Kiper, az odesszai terület kormányzója a Telegram üzenetküldő alkalmazáson azt írta, hogy a városban több lakóépület megrongálódott és kigyulladt. A városvezetés hozzátette, hogy legalább 14 lakásban keletkezett kár.
Orosz drónok támadásában többen megsebesültek Odesszában
Oroszország drónokkal mért csapást a dél-ukrajnai Odessza kikötővárosra, ahol hét ember megsebesült, köztük két gyerek.

Az ukrán légierő arról számolt be, hogy Oroszország összesen 16 támadó drónt indított Ukrajna ellen, valamint két rövid hatótávolságú Iszkander ballisztikus rakétát. A légvédelmi rendszerek 15 drónt megsemmisítettek Odessza, Kijev, Mikolajiv és Cserkaszi régió fölött. A légierő tájékoztatójában arra nem tért ki, hogy mi történt a rakétákkal.
A Kijev felé indított összes orosz drónt megsemmisítették – közölte Szerhij Popko, a fővárosi katonai közigazgatás vezetője a Telegramon, hozzátéve, hogy nem érkezett jelentés a támadásból származó károkról vagy sérülésekről.
Szintén a Telegramon Mikolajiv kormányzója, Vitalij Kim azt mondta, hogy egy lezuhant drón darabjai kereskedelmi épületet rongáltak meg.
Borítókép: Lövedékdarabot szállítanak el gazdák egy termőföldről a Harkiv megyei Viszokopolje falu határában 2024. április 20-án. Oleh Szinyehubov, Harkiv megye kormányzója szerint az utóbbi egy napban 15 települést ért orosz ágyútámadás a kelet-ukrajnai megyében. A kormányzó két civil haláláról számolt be, és három sebesültről (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Éleződő feszültség az orosz-ukrán háború körül
Moszkva a NATO-t okolja a rendezés akadályozásáért, Európa közben Ukrajna támogatását és az egység megőrzését hangsúlyozza.

Meloni szerint ez már a józan ész határán is túlmegy
A miniszterelnök hétfőn közleményben ítélte el a bolognai tudományegyetem döntését.

A szélsőbaloldal tömegesen korlátozta a sajtószabadságot az AfD-ellenes tüntetéseken + videó
Németországban a politikai ellentétek egyre agresszívebb formát öltenek.

Trump optimista, Brüsszel támad, Zelenszkij kapkod
Béketerv, háborús készültség és hibrid fenyegetések egyetlen nap alatt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Éleződő feszültség az orosz-ukrán háború körül
Moszkva a NATO-t okolja a rendezés akadályozásáért, Európa közben Ukrajna támogatását és az egység megőrzését hangsúlyozza.

Meloni szerint ez már a józan ész határán is túlmegy
A miniszterelnök hétfőn közleményben ítélte el a bolognai tudományegyetem döntését.

A szélsőbaloldal tömegesen korlátozta a sajtószabadságot az AfD-ellenes tüntetéseken + videó
Németországban a politikai ellentétek egyre agresszívebb formát öltenek.

Trump optimista, Brüsszel támad, Zelenszkij kapkod
Béketerv, háborús készültség és hibrid fenyegetések egyetlen nap alatt.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!