Az eset a Pozsonytól mintegy százötven kilométerrel északkeletre fekvő város kultúrháza előtt történt, ahol Robert Fico kabinetje előtte kihelyezett kormányülést tartott ott, majd támogatóival találkozott. A rendőrség körbezárta a helyszínt. A Plus7Dní híroldal információi szerint Ficót a mellkasán és gyomrán érték a lövések.
Sajtójelentések szerint a helyszínen három-négy lövés dördült, majd a Denník N hírportál helyszíni tudósítója azt látta, hogy a kormányfő testőrei felemelik Ficót a földről, autóba helyezik, majd elviszik. A szlovák kormányhivatal sajtóosztályának közlése szerint a kormányfőt életveszélyes állapotban szállították a besztercebányai kórházba; az életmentő beavatkozás sürgőssége és az intézmény közelsége miatt oda, és nem Pozsonyba.
A szlovák sajtó azt írja, azóta túl van az életveszélyen, ugyanakkor a következő órák kritikusak lesznek.
Úgy tudni, a támadót azonnal elfogták a rendőrök. Egy hetvenegy éves férfiról van szó, aki a tömegben megbújva nyitott tüzet.
Az uniós vezetők is reagáltak
Charles Michel, az Európai Tanács elnöke közleményében azt írta, hogy megdöbbentette a Robert Fico elleni támadás. Ahogy fogalmazott:
Semmi sem igazolhatja az erőszakot vagy a támadásokat. Gondolataim a miniszterelnökkel és családjával vannak.
Olaf Scholz német kancellár a közösségi oldalán úgy reagált: „Mélységesen megdöbbentett a Fico szlovák miniszterelnök elleni gyáva támadás híre. Az erőszak nem létezhet az európai politikában. Ezekben az órákban gondolataim Robert Ficóval, családjával és Szlovákia polgáraival vannak”.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Robert Metsola, az Európai Parlament elnöke is határozottan elítélte a szlovák kormányfőt ért merényletet.
Rishi Sunak sokkolónak nevezte a támadást.
Donald Tusk is a közösségi oldalán reagált, de Andrzej Duda lengyel elnök is elítélte a merényletet.
Petr Pavel cseh elnök szerint Fico támadása figyelmeztetés kell hogy legyen, meddig vezethet a társadalom agresszivitása.
„Portugália és a magam nevében szolidaritásomat fejezem ki kollégámnak, Robert Fico szlovák miniszterelnöknek, és teljes felépülést kívánok neki. A leghatározottabban elítéljük ezt az elfogadhatatlan és barbár politikai erőszakos cselekményt” – írta az X-en Luís Montenegro portugál miniszterelnök.