A bukás után Emmanuel Macron feloszlatta a francia parlamentet

Rendkívüli döntésre kényszerült Emmanuel Macron, miután pártja csúfosan leszerepelt az európai parlamenti választásokon.

Forrás: Le Figaro2024. 06. 09. 21:34
Fotó: AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bejelentette a francia Nemzetgyűlés feloszlatását Emmanuel Macron elnök. A vasárnapi beszédében így fogalmazott: 

Úgy döntöttem, hogy visszaadom önöknek parlamenti jövőjük választását. Ez a döntés komoly, súlyos, de mindenekelőtt a bizalom megnyilvánulása

– mondta. Már azt is lehet tudni, hogy a választópolgárok mikor szavazhatnak az új parlamentről. Az első fordulót június 30-án fogják megtartani, a másodikat július 7-én rendezik. 

A váratlan döntése annak következtében született, hogy Macron pártja, a Reneszánsz súlyos vereséget szenvedett az európai parlamenti választásokon. A jobboldali ellenzék, a Nemzeti Tömörülés pedig hatalmas győzelmet aratott. Az előzetes eredmények kihirdetése után a Nemzeti Tömörülés vezetője, Jordan Bardella és Marine Le Pen is úgy reagált, hogy ez az eredmény nem találhat süket fülekre az elnöki palotában. 

 

Borítókép: Emmanuel Macron francia elnök (Fotó: AFP/Hannah McKay)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.