Június 9-én a francia választópolgárok többsége a Nemzeti Tömörülésre adta le voksát, valósággal átrajzolva ezzel Franciaország választási térképét. Ugyan az előzetes becslések szinte száz százalékban előlegezték, hogy mi fog történni, Macron elnök tehát feltételezhetően készülhetett esti bejelentésére, illetve a Nemzeti Tömörülés listáját vezető Jordan Bardella kampányában több ízben felszólította a francia elnököt a nemzetgyűlés feloszlatására pártjának győzelme esetén, az országot mégis villámcsapásként érte az elnöki bejelentés új választások kiírására – olvasható a ludovika.hu-n megjelent elemzésben.
Csepeli Réka, az NKE Európa Stratégia Kutatóintézetének kutatója szerint sokan elhamarkodottnak ítélték Macron döntését. Az időzítés annál is inkább meglepő, hiszen a francia elnök akkor szólalt fel, amikor még az olaszok nem zárták le az urnákat. Továbbá a közelgő olimpiai játékok is kérdésessé tették többek számára ezt a dátumválasztást.
Első körben talán azt érdemes elemezni, hogy mivel magyarázható a Nemzeti Tömörülés ilyen mértékű sikere? Emlékeztetőül tegyük hozzá, hogy Marine Le Pen frakcióvezető pártja az előző EP-választásokon, azaz 2019-ben, gyakorlatilag ugyanazt az eredményt érte el, mint a Macron vezette LRM (La République en Marche).
Mi történt az azóta eltelt öt évben? Azaz mivel magyarázható a hatalmon lévő párt ilyen nagymértékű zuhanása a választópolgárok szemében? Számos okot említhetünk ezzel kapcsolatban. Talán itt elsősorban magának a Nemzeti Tömörülésnek a rendkívül ügyes, megújult kommunikációját kell említenünk – húzza alá az elemző.
Az 1972-ben alapított Nemzeti Front (Front National) elnökének, Jean-Marie Le Pennek szélsőséges, sokszor negacionista szóhasználata sokakban keltett visszásságot. A 2018-ban a nevét is megváltoztató párt ezzel a kétes múltjával kíván szakítani. A fokozatosan felépülő dediabolizációs folyamat részeként említhetjük Jordan Bardella mint listavezető előtérbe helyezését, amely a Le Pen dinasztiával (a lány, Marine, mellett ott szerepel az unokahúg, Marion Maréchal, a Reconquête, azaz Visszahódítás párt listavezetője is) nehezen azonosulni tudó választópolgárok megnyugtatását vette célba.
A 27 éves, jó kiállású, figyelemre méltó közösségimédia-használatával a fiatalok egy részét (is) megszólítani tudó Bardella ennek a „tisztító” folyamatnak a része, amely igencsak hatásosnak bizonyult. Ugyanennek az átalakulást sugalló taktikának tudható be a Nemzeti Tömörülés határozott elhatárolódása az AFD-től, amely a német szélsőjobboldali párt Identitás és Demokrácia pártcsoportból való kizárásával konkretizálódott. A mára már a szélsőjobboldali besorolást is visszautasító, magát konzervatív radikális, nemzeti pártnak nevező tömörülés az elmúlt években a francia állampolgárok által legfontosabbnak tartott témák körül szervezte politikáját: a vásárlóerő növelésére, a nemzeti tudat erősítésére, a vezető (ideértve az EU-s) elit kritikájára.
– szögezi le Csepeli Réka.
Az elemző hozzátette: az ellentétes, Rennaissance koalíciót röviden megvizsgálva pedig elmondhatjuk, hogy az elmúlt időben egyre erősödött az a liberális gazdasági, szociális érzékenységet voltaképpen nélkülöző tendencia, amely a társadalmi feszültségeket tovább szította. És ezt a folyamatot az igen népszerű, 35 éves Gabriel Attal alig néhány hónappal ezelőtti miniszterelnöki kinevezése sem tudta visszájára fordítani vagy legalábbis enyhíteni.
Szintén taktikai hibaként említhetjük annak a Valérie Hayer-nek az EP-listavezetői kinevezését, aki gyakorlatilag teljesen ismeretlen volt a franciák nagy többsége előtt (szemben a már jó ideje porondon lévő Jordan Bardellával).
A belpolitikai feszültségekhez még hozzátehetjük annak az Európára koncentráló, háborúpárti macroni stratégiának a kritikáját, amely egy olyan europesszimista országban, mint a mai Franciaország (a franciák 52 százaléka nem bízik az unió jövőjében, ezzel a tagállamok közül az utolsó helyen áll), mindenképpen elhibázottnak tekinthető. Ehhez képest azonban viszonylag magas volt a részvételi arány (51,5 százalék). Ez elsősorban azzal magyarázható, hogy ez az EP-választás sok francia számára voltaképpen a 2027-es elnökválasztás „mid term”-jét jelentette.
A kutató szerint az is megemlítendő, hogy a francia EP-választási kampány az Európával kapcsolatos témákat szinte alig érintette. Holott a macronista koalíció lépten-nyomon hangsúlyozta, hogy „Európa jövője most dől el”, utalva ezzel az ukrajnai orosz invázió jelentette konkrét külső fenyegetésre.
Mik lehetnek a kétfordulós nemzetgyűlési választás következményei?
Több francia politikai elemző Macron döntését „dupla, vagy semmi” jelzővel illette a bejelentés másnapján. Elsősorban megállapíthatjuk, hogy egy demokratikus elvek szerint működő országban igen nehéz vagy talán még azt is megkockáztathatjuk, hogy elképzelhetetlen lett volna, ha a köztársasági elnök nem reagált volna egy ilyen komoly választási vereséget követően – tette hozzá Csepeli Réka.
De mire számíthat az elnöki koalíció a nemzetgyűlési választások után? Macron elnök vasárnap esti beszédében igen erőteljes kifejezésekkel fordult a francia polgárokhoz, mintegy felhívva a figyelmüket egy „nacionalista, populista és demagóg szélsőjobb” veszélyeire Franciaországra, illetve egész Európára nézve. Amennyiben a közelgő választások eredményeképpen az ország ilyen irányba tolódik, azzal voltaképpen „deklasszálódik” az egész világ szemében.
Feltételezhetően Macron arra számít, hogy a Nemzeti Tömörülés hatalomra jutásának „veszélye” felrázza a francia társadalomnak azt a rétegét, amely a múlt vasárnap távol maradt az urnáktól. Talán egy olyan típusú reakcióra számít polgártársai részéről, amilyenre 2002-ben került sor, amikor is az elnökválasztás második fordulójába az addigi elnök, Jacques Chirac mellett nem az addigi miniszterelnök, a szocialista Lionel Jospin, hanem Jean-Marie Le Pen került.
– szögezi le az elemző. Kiemelte: Ezt a fordulatot az akkori francia társadalom valóságos sokként élte meg. 300 tüntetés keretében mintegy másfél millió ember vonult ki az utcákra az elnökválasztás második fordulója előtt négy nappal, megakadályozva ezzel az akkor még egy igen nagy többség által szélsőjobboldalinak, sőt kifejezetten fasisztának tartott Nemzeti Front hatalomra jutását. Macron tehát, feltételezhetően, a franciák egy ilyen típusú reakciójára apellál. Azóta azonban változtak az idők: a Nemzeti Tömörülés konzervatív republikánus párttá „avanzsálta magát”, a macróniának pedig – sokak szerint – befellegzett. Olyannyira, hogy sokan nem is a Nemzeti Tömörülésre, hanem Macron és pártja ellen szavaztak, mintegy protestációként. A húsz éve még elképzelhető forgatókönyv mára már nemigen lejátszható.
Vizsgáljuk meg akkor azt az esetet, amennyiben a parlamenti választásokat Marine Le Pen pártja nyerné meg. Ez egy úgynevezett „társbérletet” (cohabitation) eredményezne. Ez annyit jelent, hogy az elnök, illetve a parlamenti többség és a miniszterelnök nem ugyanannak a pártnak a tagja. Erre a francia belpolitikában több precedens is volt: Charles De Gaulle már 1967-ben felvázolja ennek az alkotmányos lehetőségét, ugyanakkor „társbérletre” először csak 1986-ban kerül sor, amikor is François Mitterrand elnöklete alatt a republikánus jobboldali (RPR) Jacques Chirac lett a miniszterelnök. Még kétszer volt eddig ilyen kettős hatalom Franciaországban: 1993-ban (szintén Mitterrand elnöklete alatt Edouard Balladur miniszterelnökségével, illetve 1997 és 2002 között, az akkor elnök Chirac a szocialista Lionel Jospin miniszterelnök mellett).
A 2024-es helyzet azonban más: a macrónia és a Nemzeti Tömörülés elvei között ugyanis antagonisztikus ellentétek vannak, akár a kontinensen folyó háború vagy a migráció kérdésében. Ezek pedig olyan feszültségeket vonhatnak maguk után, amelyek akár a kormányzást is veszélyeztethetik, illetve a már amúgy is pattanásig feszült társadalmat még inkább megoszthatják.
Emmanuel Macron az alkotmány szerint 2027-ig elnök marad. Társbérlet esetében azonban nem lesz olyan hatalma, mint eddig volt. Illetve annak a viszonylag kényelmes három évnek is búcsút mondhat, amivel második mandátumát zárhatta volna. Még azt a hipotézist is megkockáztathatjuk, miszerint talán arra számít, társbérlet esetén bebizonyosodik, hogy Marine Le Pen pártja alkalmatlan a kormányzásra – jelentette ki Csepeli Réka.
A döntés tehát a francia választópolgárok kezében van, akik alig három hét múlva leteendő voksukkal akár új fejezetet is nyithatnak az ötödik köztársaság történelmében.
– hangsúlyozta.
Európai vetületben pedig szintén jelentős elmozdulásokra lehet számítani. Annál is inkább, mert Franciaországon kívül más, uniós alapító országokban is radikális változások következtek be. Belgiumban Alexander de Croo beadta kormánya lemondását, Németországban pedig a kormánykoalíció szintén nagyon gyengén szerepelt, „átadva” ezzel második helyét az AFD-nek. Elmondhatjuk tehát, hogy – legalábbis eddig – az unió alapját képező francia–német tengely megbillent, amely akár a háborús eszkalációs politikát is háttérbe szoríthatja. Vasárnap esti beszédében Marine Le Pen Brüsszelnek is üzent, mondván, hogy „a globalizált Európát most a nemzetek Európája váltja fel” – emelte ki a kutató.
Borítókép: Emmanuel Macron francia elnök sajtóértekezletet tart Párizsban 2024. június 12-én. Macron pártja a június 9-én tartott európai parlamenti választásokon alulmaradt a francia jobboldali Nemzeti Tömörülés (RN) párttal szemben, emiatt az államfő feloszlatta a nemzetgyűlést és június 30-ára új parlamenti választásokat írt ki (Fotó: MTI/EPA/Teresa Suárez)
