Emmanuel Macron jelenlegi államfő pártjának a múlt vasárnapi európai választásokon elszenvedett veresége után írt kétfordulós előre hozott parlamenti választásokat június 30-ra és július 7-re, ezeknek a felmérések szerint a legnagyobb esélyese a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés (RN).
Nicolas Sarkozy a Le Journal du dimanche című hetilapban megjelent interjúban furcsának nevezte Emmanuel Macron azon döntését, hogy az európai parlamenti választások után azonnal visszaküldi az állampolgárokat az urnákhoz.
Nagyobb a veszélye annak, hogy megerősítik a haragjukat, mint annak, hogy megtagadják azt
– vélte a volt államfő.
– A nemzetgyűlés feloszlatása hatalmas kockázat az ország számára, amely már most is széttöredezett, mert olyan káoszba taszíthatja, amelyből nagyon nehezen fog kikászálódni. És az elnöknek is, akinek még három éve hátra van a mandátumából, és akitől szívesebben láttam volna, hogy a három évet arra használja, hogy elérje, amit a franciák akarnak – fogalmazott Nicolas Sarkozy.
– Most, hogy a feloszlatás eldőlt, az elnöknek nemcsak azt kell elmagyaráznia, hogy miért döntött így, hanem azt is ki kell fejtenie, hogy mit értett meg a francia nép üzenetéből, és világosan meg kell mondania, hogy mit akar tenni. Minden más stratégia összefüggéstelen – mondta az exelnök.
Nicolas Sarkozy szerint nagy hiba lenne úgy küzdeni a Nemzeti Tömörülés ellen, mintha az nem változott volna. Az exelnök úgy látja, hogy az RN gazdasági döntéseinek érvényessége sokkal fontosabb szempont, mint az a teljesen hamis problémafelvetés, hogy a köztársasági közösséghez tartoznak-e vagy sem.
Az RN megerősödésével szembeni fellépés nem a vele való ijesztgetésben rejlik
– véli Nicolas Sarkozy.
A volt államfő bírálta saját pártja, a jobbközép Köztársaságiak vezetőjének, Éric Ciottinak a döntését is, amellyel elfogadta Marine Le Pen ajánlatát a két párt közötti választási szövetségre. A pártelnök egyébként egyedül maradt az álláspontjával, és a vezetőség kizárta őt a pártból.
– Hibázott, amikor lezárt egy vitát, mielőtt annak esélye lett volna kibontakozni (…) A vezetőség elé kellett volna vinnie (a kérdést), és javasolnia, hogy a párttagok rövid időn belül elektronikusan szavazzanak. (…) Ez nem lett volna a demokrácia megtagadása – mondta Nicolas Sarkozy.