Szijjártó Péter: Európa nem tud biztonságos hely lenni anélkül, hogy Afrika biztonságos lenne

Afrikának az egyik legsérülékenyebb területe éppen a Száhel-övezet, így elmondható, hogy az európai biztonság a Száhelben dől el – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a hétfőn Abdoulaye Dioppal, a Mali Köztársaság külügyekért és nemzetközi együttműködésért felelős miniszterével közösen tartott budapesti sajtótájékoztatóján.

Forrás: MTI2024. 06. 10. 13:09
DIOP, Abdoulaye; SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2024. június 10. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Abdoulaye Diop, Mali külügyekért és nemzetközi együttmûködésért felelõs minisztere közös sajtótájékoztatót tart megbeszélésüket követõen Budapesten 2024. június 10-én. MTI/Kovács Attila Fotó: Kovács Attila
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szijjártó Péter – miután hivatalában fogadta az afrikai országból érkezett kollégáját – elmondta, 47 éve utazott legutóbb Maliból külügyminiszter Magyarországra. Hozzátette: – Azt hiszem, hogy ez a mai látogatás, így 47 esztendő elteltével, aktuálisabb, mint valaha, hiszen súlyos biztonsági kihívások teszik nehézzé az életünket a Száhel-övezetben és Közép-Európában egyaránt: fegyveres konfliktusok, háborúk, migrációs nyomás.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) hivatalában fogadja Abdoulaye Diopot, Mali külügyekért és nemzetközi együttműködésért felelős miniszterét Budapesten 2024. június 10-én. (Fotó: MTI/Kovács Attila)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a hivatalában fogadja Abdoulaye Diopot, Mali külügyekért és nemzetközi együttműködésért felelős miniszterét Budapesten 2024. június 10-én. Fotó: MTI/Kovács Attila

A tárcavezető hangsúlyozta. Magyarország az európai uniós elnöksége során arra törekszik, hogy az unió, az európai kontinens újra biztonságos hely legyen, egy olyan hely, egy olyan kontinens, ahol nem lesz háború, ahol a migrációt meg lehet szüntetni.

Hozzátette, hogy a magyar emberek a vasárnapi választás során egyértelmű támogatásukról biztosították a kormánynak ezt a politikáját, hiszen a Fideszre leadott több mint kétmillió szavazat a valaha volt legtöbb, amit Magyarországon párt az európai parlamenti választáson kapott.

Emellett a kormányzó párt 44,6 százalékos eredménye Európa-bajnoki címet ér azokban az országokban, ahol több mint két párt indult a választáson

 – tette hozzá.
Szijjártó Péter szerint az Afrikával való kapcsolat különösen fontos, a függés kölcsönös, ugyanis a Száhel biztonsága is nagymértékben függ attól, hogy mi történik Európában, tekintettel arra, hogy az Ukrajnában zajló háború nemcsak Magyarország, nemcsak Közép-Európa, nemcsak Európa, hanem a Száhel-övezet és Afrika számára is számos nagyon komoly kihívást jelent.
 

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) hivatalában fogadja Abdoulaye Diopot, Mali külügyekért és nemzetközi együttműködésért felelős miniszterét Budapesten 2024. június 10-én. (Fotó: MTI/Kovács Attila)
Fotó: MTI/Kovács Attila

Az energiaárak, az infláció, az élelmiszer-ellátási kihívások mind-mind napi problémaként jelennek meg a Száhel-térségben – tette hozzá. A miniszter rámutatott, hogy a Száhel-övezetben az elmúlt időszakban a terrorizmus fenyegetése folyamatosan növekedett, és a terrorizmussal szemben csak nemzetközi összefogással lehet felvenni a küzdelmet eredményesen.

Különös tekintettel arra, hogy a terrorizmus és az illegális migráció egy ördögi kört alkotnak egymással, így a terrorizmus súlyosabbá válása mindig a migrációs hullámok súlyosabbá válását idézi elő

 – fogalmazott, hozzátéve, hogy ezért Magyarország minden támogatást meg kíván adni a Száhel-övezet országainak annak érdekében, hogy a térségben stabilitás, nyugalom és béke legyen, és hogy a Száhel-övezet kormányai sikeresen tudjanak fellépni a terrorizmus fenyegetésével szemben.

Kijelentette, akkor tudunk sikeres stratégiáról beszélni, ha a nemzetközi politikát újra visszaállítjuk a kölcsönös tisztelet talajára, és ehhez párbeszédre és nem diktátumokra, nem kinyilatkoztatásra, nem leckéztetésre, hanem párbeszédre van szükség.

Hozzátette: Magyarország erre alapozza a stratégiáját, ezért is konzultált Abdoulaye Dioppal arról, hogy Magyarország az európai uniós elnöksége alatt hogyan tud hozzájárulni ahhoz, hogy a Száhel valóban stabil legyen, hogy a Száhelből a migrációs nyomás Európa irányába csökkenjen, illetve arról, hogy a Száhellel közösen miként tudnak fellépni a terrorizmus ellen.

Természetesen van egy kölcsönös tiszteleten alapuló kétoldalú együttműködés közöttünk, ez teszi lehetővé azt, hogy így közelítsünk egymáshoz

 – fogalmazott, hozzátéve, ebben segít az, hogy a Hungary Helps programban kilenc olyan humanitárius programot támogatott a kormány majdnem negyvenmillió forint értékben az elmúlt években, amely hozzájárult ahhoz, hogy Maliban az emberek élete jobb és biztonságosabb legyen.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy ezt a humanitárius tevékenységüket az egész övezetben folytatni kívánják, ugyanis a megközelítésük egyértelmű: nem a bajt kell idehozni, hanem a segítséget kell odavinni, ahol a baj van, és mi erre az elvre fogjuk építeni a politikánkat az elkövetkezendő időszakban is.

Abdoulaye Diop, Mali külügyekért és nemzetközi együttműködésért felelős minisztere a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel folytatott megbeszélésen Budapesten 2024. június 10-én. (Fotó: MTI/Kovács Attila)
Abdoulaye Diop, Mali külügyekért és nemzetközi együttműködésért felelős minisztere. Fotó: MTI/Kovács Attila

Abdoulaye Diop a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy Magyarország újfajta megközelítést alkalmaz Malival, illetve a Száhel-országokkal szemben, és meg akarja érteni a problémáikat. 

Párbeszédet javasoltak, és közös megoldásokat akarnak létrehozni

 – fogalmazott.
A külügyekért és nemzetközi együttműködésért felelős miniszter sok sikert kívánt a kormánynak az EU-elnökséghez, megjegyezve, hogy partnerként számíthatnak Malira. Szólt arról is, hogy a tiszteleten alapuló dialógus alapján együtt dolgozhatják ki a szükséges megoldásokat. Hangsúlyozta, hogy a két ország kapcsolatának a kölcsönös tisztelet az alapja, hiszen nagyon fontos elfogadni a másik ország döntéseit.
Szijjártó Péter kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy Csák János miniszter lemondását sajnálja, hiszen kiváló volt az együttműködés közöttük, és személyesen nagyon nagyra tartja őt.

Ugyanígy biztos vagyok abban, hogy az utódjával is kiválóan együtt tudunk majd működni

 – tette hozzá.
 

Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Abdoulaye Diop, Mali külügyekért és nemzetközi együttműködésért felelős minisztere közös sajtótájékoztatót tart megbeszélésüket követően Budapesten 2024. június 10-én (Fotó: MTI/Kovács Attila)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.