Az Orbán-frakciót el kell szigetelni az Európai Parlamentben
–mondta Katarina Barley, az SPD EP-képviselője.
Barley hozzátette, hogy a frakciót meg kell akadályozni abban, hogy szabotálja a konstruktív politikát Európában, és meg kell akadályozni abban is, hogy bármilyen vezető pozícióhoz jussanak a pártcsalád tagjai. Terry Reintke, a német Zöldek képviselője is kiállt ezen követelések mellett, mivel attól tart, hogy a patrióták akadályozhatják a frakció zöldprogramját.
Ez a kalandvágyó jobboldali mozgalom nem kaphat bizottsági helyeket, mert egyetlen célja, hogy blokkolja Európát, polarizálja a társadalmakat, eltörölje a zöldmegállapodást, a demokráciát, a jogállamiságot és a sajtószabadságot
–mondta a német médiának.
Úgy tűnik, hogy savanyú a szőlő. A júniusi szavazás után mindkét politikus pártjának csökkent a mandátumszáma az Európai Parlamentben, a németek inkább a kereszténydemokraták és a jobboldali Alternatíva Németországért mellett döntöttek.
A Patrióták Európáért frakció tagjai felháborodásuknak adtak hangot a baloldal azon javaslatai miatt, hogy elszigeteljék őket, és ezt a választóik megsértésének minősítették. Győri Enikő, a Fidesz képviselője azt mondta, nem ismer olyan európai uniós jogszabályt, amely indokolná bármely frakcióval szemben ezt a bánásmódot az Európai Parlamentben.
Az, hogy a parlament bármely képviselőcsoport ellen fellép, mélységesen antidemokratikus és ellentétes a júniusi választásokon szavazók millióinak határozottan kinyilvánított akaratával
– mondta.
Tom Vandendriessche, a belga Flamand Érdek párt képviselője arra figyelmeztetett, hogy bármilyen „tűzfal” csak az EP legitimitásának elvesztéséhez vezetne.
A parlament azoké az embereké, akik megválasztották a képviselőit, nem a többségé
–mondta az EP-képviselő, majd hozzátette:
Ha a többség kizárja a harmadik legnagyobb frakciót a legitim pozícióiból, az Európai Parlament elveszíti minden hitelességét, amikor az európai értékekről, a demokrácia és a jogállamiság tiszteletéről oktat másokat.
Borítókép: Gál Kinga, a Patrióták Európáért európai parlamenti frakció alelnöke, a Fidesz európai parlamenti képviselője, Jean-Paul Garraud, a francia Nemzeti Tömörülés EP-képviselője, Klára Dostálová, a cseh Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) európai parlamenti listavezetője és Sebastiaan Stöteler, a Szabadságpárt (PVV) európai parlamenti listavezetője (b–j) a Patrióták Európáért pártcsoport EP-frakciójának alakuló ülése után tartott sajtótájékoztatón az Európai Parlament brüsszeli épületében 2024. július 8-án (Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!