Clinton szerint elveszítheti a választást Kamala Harris

Tim Walz minnesotai kormányzó hivatalosan is elfogadta a demokrata alelnökjelöltséget a Demokrata Nemzeti Konvenció harmadik napján. Mellette felszólalt többek között Bill Clinton korábbi elnök és Nancy Pelosi volt házelnök is.

2024. 08. 22. 7:45
Tim Walz minnesotai kormányzó, a Demokrata Párt alelnökjelöltje
Tim Walz minnesotai kormányzó, a Demokrata Párt alelnökjelöltje (Fotó: MTI/AP/Jae C. Hong)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A demokraták alelnökjelöltje elismételte a korábbi megszólalóktól már hallott, de több médium által is cáfolt hazugságot, miszerint Trump megválasztása esetén visszanyesné a társadalombiztosítást és az egészségbiztosítást.

Walz kirohanásaira J. D. Vance republikánus alelnökjelölt is reagált, abszurdnak nevezve azokat. Szerinte Walz Trumpot és szavazóit támadta, „ahelyett, hogy meggyőző jövőképet kínálna a jövőre nézve”.

Némi változatosságot jelentett Wes Moore marylandi kormányzó, aki a republikánusok támadása helyett Walz katonai pályafutását dicsérte, annak ellenére, hogy a demokrata alelnökjelölt épp egységének iraki bevetése előtt lépett ki a Nemzeti Gárdából.

A demokraták celebeket is „bevetettek”. Oprah Winfrey, az Egyesült Államok legnépszerűbb talkshow házigazdája Amerika egységének helyreállítására szólított fel, de beszédet mondott és zenélt Stevie Wonder is.

Borítókép: Tim Walz minnesotai kormányzó, a Demokrata Párt alelnökjelöltje (Fotó: MTI/AP/Jae C. Hong)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.