Kamionjával áthajtott a klímaaktivistán, de már szent a béke + videó

Egy év után ítélet született a nagy botrányt kavaró ügyben.

2024. 08. 27. 11:27
Fotó: Twitter képkivágás
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bő egy évvel ezelőtt óriási vihart kavart egy közösségi médiába felkerült videó, amin egy türelmét vesztett kamionsofőr „áthajtott” az útját álló klímaaktivistán. Ugyan a környezetvédőnek nem lett baja, a sofőr pedig azzal védekezett, hogy csak a munkáját végezte, azonnali hatállyal elbocsátották, sőt határozatlan időre még jogosítványát is bevonták. A nagy nyilvánosságot kapó eset után félő volt, hogy a 42 esztendős német kamionos életét tönkretehetik: mivel a jármű adott esetben akár fegyvernek is minősülhet, még arra is megvolt az esély, hogy öt év börtönt kap.

Végül erre nem került sor: az idén májusi – nem jogerős – ítélet szerint 1800 euró pénzbüntetésre (körülbeül 700 ezer forint), illetve jogosítványának további négy hónapos felfüggesztésére ítélték.

A védelem és az ügyészség is fellebbezett. Az aktivisták elleni ügy egyébként továbbra is tárgyalásra vár…

Habár a kamionos munka nélkül maradt, civil szervezetek azonnal gyűjtést szerveztek neki. Összesen több mint 50 ezer eurót kalapoztak össze, így a büntetést ki tudta fizetni.

Nyáron a Pro 7 televíziós csatorna azt is megszervezte, hogy találkozzon egymással a sofőr és az útját álló klímaaktivista, akin kis híján keresztülhajtott.

A műsorban a kamionos bocsánatot kért tettéért, és leszögezte, hogy nem akarta elütni a környezetvédőt, csak nem látta, hogy az visszafeküdt az útra. 

Beszélt még stresszes munkájáról, betegségéről, és hogy már megbánta dühkitörését, ezért képtelen visszanézni a felvételt. A környezetvédő elfogadta a bocsánatkérést, békülésüket pedig egy öleléssel pecsételték meg. – Soha nem haragudtam rád. Sajnálok mindent, ami aznap történt – kért elnézést az aktivista is.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.