Ezt már Kamala Harris és Joe Biden sem hagyhatta szó nélkül, felhívták Donald Trumpot

Nem kellett hozzá más, csak egy újabb merényletkísérlet.

Forrás: MTI2024. 09. 17. 22:40
Kamala Harris, a demokraták elnökjelöltje. Fotó: AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Joe Biden amerikai elnök és Kamala Harris alelnök, az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltje is felhívta Donald Trump volt elnököt az újabb merényletkísérlet nyomán – közölte kedden a Fehér Ház.

A tájékoztatás szerint Harris a rövid beszélgetés során azt mondta, hogy hálás, amiért a republikánus párti elnökjelölt biztonságban van a vasárnapi merényletkísérlet után. Biden hasonló szellemben beszélt 

– tette hozzá az amerikai elnök hivatala.

A Fehér Ház egyben veszélyesnek nevezte JD Vance republikánus párti alelnökjelölt kijelentéseit. Vance egy hétfői rendezvényen Atlantában arról beszélt, hogy a demokraták túl messzire mentek, amikor Trump lehetséges újraválasztását veszélyesnek nevezték a demokráciára nézve, majd megjegyezte, hogy senki nem próbált a demokraták elnökjelöltjének életére törni.

– Amikor az ember ilyen kijelentéseket tesz, akkor az lehetőséget teremt arra, hogy azt mások meghallják és esetleg nagyon komolyan vegyék, így veszélyes az ilyen retorika – fogalmazott Karinne Jean-Pierre, az elnöki hivatal szóvivője.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.