Borchia Paolo olasz politikus hangsúlyozta, hogy ebben az ügyben az EP nem akarta meghallgatni a tényeket és az igazságot, amelyet sokszor torzítva közölnek bizonyos médiumok, majd ismertette a 2019-es eset részleteit.
– Nem gondoljuk, hogy a határvédelem bűncselekmény lenne
– vallja a politikus.
Garraud Jean-Paul francia politikus a hatalom szétosztásának elvére hívta fel a figyelmet, amelyet Olaszországban nem tartanak be. Elmondása szerint az igazságszolgáltatásnak nem szerepe, hogy megítélje a politikai döntéseket.
– Matteo Salvinit azzal vádolják, hogy túllépte a hatáskörét. Azt gondolom, hogy a hatalommal való visszaélés inkább az olasz igazságszolgáltatásra jellemző. Az természetes, hogy egy politikus felelős legyen az általa elkövetett bűncselekményekért. Ám itt nem erről van szó, egy politikai döntés született, amelyet egy miniszter hozott, ezért a döntésért nem vonható felelősségre bűnügyi szempontból
– hangsúlyozta Garraud Jean-Paul.
Vilimsky Harald szerint Matteo Salvini egy bátor politikus, akit Donald Trump amerikai elnökjelölthöz hasonlított a hazája védelme melletti elkötelezettsége miatt. Vandendriessche Tom szerint a migránsügy kezelése esetében az első lépés az lenne, hogy Brüsszel elismeri: migrációs válság van.
Borítókép: Gál Kinga (Forrás: Facebook)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!