A lap beszámolója szerint a döntés az első alkalom a modern történelemben, hogy egy ilyen üzletet az FCC nemzetbiztonsági felülvizsgálati folyamat lefolytatása nélkül hagyott jóvá. Normál esetben egy ilyen folyamat jellemzően akár egy évet is igénybe vehet, így nem csoda, hogy a Soros-birodalomnak sürgős volt az intézkedés – a novemberi elnökválasztásig ugyanis már csak néhány hét van hátra. Sorosék azt is közölték, hogy a megállapodás szerint az FCC később, utólag fogja lefolytatni a vizsgálatot.
Emlékezetes, Soros befektetési cége, a Soros Fund Management februárban 400 millió dollárt pumpált az Audacyban, így Soros részesedése mintegy 40 százalékot tesz ki.
Az Audacy országszerte több mint 220 állomást üzemeltet, és az iHeartMedia után a második legnépszerűbb rádióállomás-hálózat. A rádióhálózat olyan neves konzervatív szakértőknek és kommentátoroknak ad otthont, mint Sean Hannity, Dana Loesch, Mark Levin és Glenn Beck. A befolyásuk azonban megszűnhet, ahogy Soros átveszi az irányítást és rákényszeríti a napirendjét – ahogy az más médiafelvásárlásoknál is történt.
Borítókép: Soros György ismét befolyást vásárol a médiában (Fotó: AFP)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!