Hivatalos: az EP elkezdte vizsgálni Magyar Péter mentelmi ügyét

Roberta Metsola jelentette be a hírt a strasbourgi parlamentben.

2024. 10. 10. 14:43
Magyar Péter Fotó: PestiSrácok/Hatlaczki Balázs
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Roberta Metsola, az EP elnöke elismerte, megérkezett a magyar hatóságok kérelme, hogy adják ki Magyar Péter mentelmi jogát. Erről a csütörtöki plenáris ülésszakon beszélt. 

Roberta Metsola azt is elmondta, hogy az ügyben az EP Jogi Bizottságához (JURI) az illetékes, tehát ez a bizottság fogja megvizsgálni, majd pedig véleményt alkotni, amelyről az egész testület fog szavazni.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztésével kapcsolatos ügy előzménye az, hogy az Ötkert nevű belvárosi szórakozóhelyen június 21-én éjszaka a Tisza Párt elnöke botrányosan viselkedett, majd amikor egy férfi videózni kezdte őt, szóváltásba keveredett vele. 

A vita során Magyar hirtelen mozdulattal kivette a sértett kezéből a telefont, és azt zsebre tette, majd többszöri kérés ellenére sem adta vissza, sőt letagadta, hogy a készülék nála lenne. 

Miután a szórakozóhelyet elhagyta, a Duna felé indult, lesétált a vízpartra, és a folyóba dobta a készüléket. Ez pedig az ügyészség szerint lopás bűncselekményének minősül. 

Borítókép: Magyar Péter (Fotó: PestiSrácok/Hatlaczki Balázs)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.