Apjuk karjaiból ragadta el őket az ár, még mindig keresik a Valenciában eltűnt gyerekeket

Egy hét telt el a pusztító vihar és az azt követő árvizek óta, de még mindig keresik az eltűnteket több régióban. A lakosság közben a kormány és a hatóságok lassúsága miatt tiltakozott Valenciában.

2024. 11. 05. 12:53
A spanyolországi Valenciában bekövetkezett halálos áradások pusztítása (Fotó: AFP)
A spanyolországi Valenciában bekövetkezett halálos áradások pusztítása (Fotó: AFP)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fernando Grande-Marlaska belügyminiszter közölte, hogy a következő napokban nyilvánosságra fogják hozni az eltűntek számát, amit állítása szerint eddig azért nem tették meg, mert nem áll rendelkezésükre a végleges adat.

Az egyik fő ok az, hogy a vihar által okozott tragikus esemény után minden bejelentést befogadó központ túlterheltté vált és nem ismerjük a számokat

 – hangsúlyozta a tárcavezető.

Kedden a miniszterek tanácsa katasztrófa sújtotta területté nyilvánítja a térséget és dönt az első sürgősségi segélyek odaítéléséről is. A valenciai közösség elnöke, Carlos Mazón eközben több mint 31 milliárd eurónyi támogatást kért az államtól a mentési és helyreállítási munkákra.

Kedden továbbra is az eltűntek keresése, valamint a felhalmozott autóroncsok eltávolítása lesz a mentőcsapatok prioritása. Utóbbiakat elsősorban az eltorlaszolt alagutakból és parkolóházakból igyekeznek elvontatni.

A Valencia melletti Aldaya bevásárlóközpontjából már majdnem sikerült teljesen kiszivattyúzni a bent összegyűlt 200 millió liter vizet. A rendőrség tájékoztatása szerint több járművet sikerült már átvizsgálniuk, de a várakozásokkal ellentétben egyelőre nem találtak halálos áldozatokat.

Borítókép: A spanyolországi Valenciában bekövetkezett halálos áradások pusztítása (Fotó: AFP)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.