Argentína jobboldali elnöke, Javier Milei váratlanul visszavonta országának delegációját a bakui COP29 ENSZ-klímacsúcsról. A delegáció tisztviselői által megerősített döntés azt jelenti, hogy a dél-amerikai ország hivatalosan többé nem vesz részt az ENSZ klímatárgyalásain, melyek várhatóan jövő héten egy szerződéssel zárulnak. Egyelőre nem világos, hogy Argentína kilép-e a párizsi megállapodásból. Ahogy arról lapunk már korábban beszámolt, a globális szén-dioxid-kibocsátás – beleértve a fosszilis tüzelőanyagok elégetéséből származó kibocsátást is –idén rekordszintet fog elérni, ami még tovább nehezíti a pusztító éghajlati szélsőségek elhárítását.
A Climatica jelentése szerint a delegáció szerda este kapta meg az utasítást a tárgyalások felfüggesztésére, mindössze néhány órával azután, hogy a csúcstalálkozó magas rangú vezetőinek beszéde véget ért. Egy másik, jövő hétre Bakuba utazó argentin delegációt is utasították a terveik lemondására.
Az argentin elnök tagadja a klímatudományt, és a klímaválságot szocialista hazugságnak nevezi.
Az állami delegáció kivonulása után Argentínát a bakui csúcstalálkozón csak a civil társadalmi és a magánszektorbeli csoportok képviselik.
Több mint 50 ember különböző szektorokból továbbra is aktívan részt vesz a COP29-en
– közölte nyilatkozatában a Sustentabilidad sin fronteras (SSF) független argentin szervezet. Az SSF szerint Milei döntése izolálja Argentínát a nemzetközi közösségtől, és negatív jelet küld a befektetőknek és a vállalatoknak. Szeptemberi közgyűlésén Milei kritizálta az ENSZ-t, amiért ideológiai programot próbál ráerőszakolni, és eltávolította Argentínát a 2030-as fenntartható fejlesztési programtól.
A kollektivizmus és a woke program erkölcsi felsőbbrendűsége összeütközött a valósággal, és nem kínálnak hiteles megoldást a világ problémáira
– mondta.
Borítókép: Javier Milei argentin elnök (Fotó: AFP)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Így pénzeli a német állam az Antifát
A félkatonai hálózatnak az államhoz fűződő szoros kapcsolatai tagadhatatlanok, mivel gyakran közvetlenül támogatják vagy megerősítik a kormány politikáját az utcákon.

Akik Jézust gúnyolják, kiállítást rendezhetnek, akik Allahot, az életüket kockáztatják
Óriási felháborodást váltott ki egy bécsi kiállítás, amelyen egy transznemű Madonna és egy keresztre feszített béka is látható.

Trump rádörrent Brüsszelre, Európa egyre nyíltabban készül a háborúra
Sötét jövő vár Európára, ha nem változtat sürgősen a migrációs politikáján – figyelmeztetett az amerikai elnök.

A libanoni elnök és a Hezbollah továbbra sem ért egyet az Izraellel folytatandó tárgyalások ügyében
A Hezbollah szerint az elnök engedményt tett Izraelnek.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Így pénzeli a német állam az Antifát
A félkatonai hálózatnak az államhoz fűződő szoros kapcsolatai tagadhatatlanok, mivel gyakran közvetlenül támogatják vagy megerősítik a kormány politikáját az utcákon.

Akik Jézust gúnyolják, kiállítást rendezhetnek, akik Allahot, az életüket kockáztatják
Óriási felháborodást váltott ki egy bécsi kiállítás, amelyen egy transznemű Madonna és egy keresztre feszített béka is látható.

Trump rádörrent Brüsszelre, Európa egyre nyíltabban készül a háborúra
Sötét jövő vár Európára, ha nem változtat sürgősen a migrációs politikáján – figyelmeztetett az amerikai elnök.

A libanoni elnök és a Hezbollah továbbra sem ért egyet az Izraellel folytatandó tárgyalások ügyében
A Hezbollah szerint az elnök engedményt tett Izraelnek.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!