A nyugati országoknak, amelyek éveken át leckét adtak a világnak a jog, az igazságszolgáltatás és az emberi jogok terén, most be kell tartaniuk ígéreteiket
– hangsúlyozta Erdogan Isztambulban.

A nyugati országoknak, amelyek éveken át leckét adtak a világnak a jog, az igazságszolgáltatás és az emberi jogok terén, most be kell tartaniuk ígéreteiket
– hangsúlyozta Erdogan Isztambulban.
Támogatjuk az elfogatóparancsot. Fontosnak tartjuk, hogy ezt a bátor döntést minden részes állam végrehajtása, hogy helyreálljon az emberiség bizalma a nemzetközi rendszerben
– tette hozzá a török elnök, akinek országa nem részes állama a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC)-alapszerződésnek. Az ICC csütörtökön adott ki elfogatóparancsot Netanjahu és Galant, valamint Mohamed ed-Deif, a Hamász iszlamista terrorszervezet katonai szárnyának főparancsnoka ellen emberiesség elleni bűncselekmények és háborús bűnök elkövetése miatt. Az izraeli hadsereg szerint ed-Deif július 13-án életét vesztette egy légicsapásban a Gázai övezet déli részén. A Hamász azonban mindeddig tagadta a főparancsnok halálát.
Borítókép: Recep Tayyip Erdogan török elnök beszédet mond a pedagógusnapi rendezvényen Isztambulban, Törökországban 2024. november 23-án. (Fotó: Török elnökség/Murat Kula/ANADOLU/Anadolu via AFP)
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Kim Dzsongun, Észak-Korea vezetője elrendelte az ország rakéta- és tüzérségi gyártásának modernizálását.

Jutalmat ajánlottak fel azért, hogy békén hagyják a kihalóban lévő tengeri emlőst.

Sajtóhírek szerint az orosz elnök hajlandó volna engedményeket tenni.

Az orosz külügyi szóvivő hihetetlen ajándéknak nevezte az orosz elnök meglepetését.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!