Izrael ENSZ-nagykövete: Trump valódi szankciókat fog bevezetni Irán ellen

A Mark Levin Showban Danny Danon, Izrael ENSZ-nagykövete elmondta, hogy a beiktatásra készülő Trump-adminisztrációnak meg kell bénítania Irán gazdaságát, hogy megakadályozza a terrorszervezetek finanszírozását.

Forrás: breitbart.com2024. 11. 10. 9:25
Donald Trump amerikai elnök egy kampánygyűlésen.
Donald Trump amerikai elnök egy kampánygyűlésen. Fotó: Getty Images via AFP Forrás: AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Danon szerint ha valódi szankciókat vezetnek be, Iránnak kevesebb pénze lesz terrorizmusra és biztos benne, hogy Trump elnök erre az irányra fog törekedni. Danon hangsúlyozta, hogy Irán továbbra is rosszhiszemű szereplő marad a kormányváltás után. Példaként említette, hogy egy iráni állampolgárt vádolnak Trump elnök elleni merényletkísérlettel összefüggésben. Hozzátűzte:

Úgy gondolom, az új adminisztrációnak helyesen kell kezelnie Iránt és meg kell fékeznie Teherán gazdaságát. Jelenleg évente hétmilliárd dollárt költenek a terrorszervezetek támogatására, világszerte káoszt szítva. Tehát, ha valódi szankciókat vezetnek be, kevesebb pénzük lesz terrorizmusra, és biztos vagyok benne, hogy Trump elnök erre az irányra fog törekedni.

Az igazságügy-minisztérium megerősítette a merénylettervezetet hírét, amit egy iráni férfi tervezett Donald Trump ellen. Letartóztatták azt a férfit, aki elismerte, hogy egy iráni kormányzati tisztviselő utasítására a választások előtti héten elkezdte a megválasztott republikánus elnök meggyilkolásának megtervezését.

A nyomozók Farhad Shakeritől, egy iráni kormányügynöktől értesültek a merénylet tervéről.

Shakeri korábban rablás miatt ült börtönben az államokban, és a hatóságok szerint fenntart egy bűnözői hálózatot, amelyet Teherán bérelt fel. A bírósági dokumentumok szerint Shakeri elmondta az FBI-nak, hogy az iráni Forradalmi Gárda utasította őt, hogy hagyja abba egyéb tevékenységét, és hét napon belül készítsen tervet Trump megfigyelésére és végül meggyilkolására.

Irán azóta határozottan cáfolta, hogy merényletet tervezett volna Donald Trump, az amerikai elnökválasztás győztese ellen, miután az amerikai hatóságok pénteken vádat emeltek egy iráni férfi ellen.

Borítókép: Donald Trump amerikai elnök egy kampánygyűlésen (Fotó: AFP)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.