Az eddig kormányzó pártok ugyan gyengébben szerepeltek mint négy évvel ezelőtt, de a Szociáldemokrata Párt (PSD) győzni tudott (22 százalék), s a harmadik helyezett jobbközép Nemzeti Liberális Párttal (14 százalék), a negyedik, progresszív Mentsétek meg Romániát Szövetséggel (12 százalék) és a kiemelkedően jó eredményt elérő Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (6,4 százalék) közösen magabiztos többséget képeznek az új törvényhozásban.
Megerősítette vezető pozícióját a magyarellenes, nacionalista táborban a Románok Egyesüléséért Szövetség (18 százalék).
Ezen az oldalon parlamenti mandátumokhoz jutott a SOS Románia (7,7 százalék) és a Fiatalok Pártja (6,4 százalék) is. A hogyan továbbal kapcsolatban sok függ attól is, hogy ki nyeri az elnökválasztás második fordulóját, az ultranacionalista Calin Georgescu vagy a liberális Elena Lasconi?
Cristian Pirvulescu ismert román politológus szerint a vasárnapi eredmények „egyértelmű szélsőjobboldali győzelmet, a TikTok győzelmét” mutatják.
Az Agerpres által idézett politikai elemző úgy véli, a szélsőjobboldal felemelkedése azt jelzi, hogy Románia elvesztette a „hibrid háborút” az összeesküvés-elméletekkel és a közösségi médiával szemben. Az elnökválasztás második fordulójával kapcsolatban Pîrvulescu azt mondta, hogy minden a PSD-től függ. Továbbra sem világos, milyen szavazási iránymutatást adnak majd a szociáldemokraták az elnökválasztásra.
A PSD szavazói közel állnak a szélsőségesekhez. Sokan közülük ugyanabban az összeesküvés-elméletekkel áthatott légkörben élnek, mert ez nem egy nemzeti identitásról szóló történet, hanem az összeesküvés-elméletekről és a közösségi hálózatokról
– mondta a politológus.
Barabás T. János, a Magyar Külügyi Intézet vezető elemzője úgy látja, a nagyobb pártok elhanyagolták az emberek problémáit, ez állhat amögött, hogy előretörtek, és harminc százalék fölötti eredményt értek el a szélsőséges pártok Romániában.
A Krónikának nyilatkozó szakértő szerint valószínűbbnek tűnik, hogy a stabil kormányzás érdekében négypárti nagykoalíció jön létre az ultarnacionalistákkal szemben.
A szakértő elmondta: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kitűnő eredményt el a hat százalék feletti parlamenti jelenlétével, ami a szélsőjobbos veszélynek és Kelemen Hunor pártelnök profi kampányának tudható be.
Borítókép: Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke nyilatkozik a sajtónak a romániai parlamenti választások eredményváróján Kolozsváron (Fotó: MTI Fotószerkesztőség/Kiss Gábor)