Az olasz ügyészség hat év börtönbüntetés kiszabását kérte Matteo Salvini volt belügyminiszterre, jelenlegi kormányfőhelyettesre egy négy éve húzódó per lezárásaként. A vád szerint Salvini hivatali visszaélést követett el, amikor belügyminiszterként megakadályozta az illegális bevándorlók partra szállását Olaszországban.
A per, amely pénteken zárul, azt vizsgálja, hogy Salvini 2019-ben jogszerűen járt-e el, amikor nem engedélyezte egy migránsokat szállító hajó kikötését az olasz partoknál. Salvini szerint intézkedései Olaszország és az Európai Unió külső határainak védelmét szolgálták.
Az eset nagy figyelmet kap Európa-szerte, hiszen a migráció kérdése továbbra is megosztó téma az EU-ban. Salvini támogatói, köztük Deutsch Tamás magyar EP-képviselő is, szolidaritásukat fejezték ki az olasz politikussal. Deutsch Facebook-bejegyzésében olaszul és magyarul is kiállt Salvini mellett:
Matteo siamo tutti con te! Matteo, veled vagyunk!
Borítókép: Matteo Salvini (Fotó: AFP)