A szíriai helyzet eszkalálódásáról folytatott hétfőn telefonos eszmecserét Vlagyimir Putyin orosz és Maszúd Peszeskján iráni elnök – közölte hétfőn a Kreml sajtószolgálata.
Az orosz elnöki hivatal által kiadott közlemény szerint az iráni fél kezdeményezésére létrejött kapcsolatfelvétel során a felek úgy értékelték, hogy „a terrorista csoportok és bandák nagyszabású agressziója” a szíriai állam szuverenitásának, politikai és társadalmi-gazdasági stabilitásának aláásására irányul.
A két elnök feltétel nélküli támogatásáról biztosította
Szíria törvényes hatóságainak az ország alkotmányos rendjének és területi integritásának helyreállítására irányuló intézkedéseit, és hangsúlyozták az asztanai formátum keretében, Törökország részvételével történő erőfeszítések összehangolásának fontosságát.
Dmitrij Peszkov, az orosz államfő sajtótitkára a TASZSZ hírügynökséget úgy tájékoztatta, hogy egyelőre nem szerepel a tervek között újabb megbeszélés Putyin és Recep Tayyip Erdogan török között. A két vezető legutóbb november 24-én folytatott eszmecserét a két ország közötti együttműködésről, és a Kreml közlése szerint néhány nemzetközi témát is érintettek. Szíriában az elmúlt napokban kiéleződött a helyzet az ország északnyugati részén aktív fegyveres csoportok offenzívája miatt. Peszkov hétfőn újságíróknak elmondta, hogy Oroszország továbbra is támogatja Bassár el-Aszad szíriai elnököt, kapcsolatot tart fenn Damaszkusszal, és elemzi az országban kialakult helyzetet.
Borítókép: Vlagyimir Putyin orosz elnök (Fotó: AFP)