Megkezdődött a Brett Ratner által rendezett, világszerte moziba és streamingre kerülő nagyjátékfilm forgatása, amely kulisszák mögötti betekintést nyújt majd a first lady, Melania Trump életébe – írta a Breitbart.
Film készül Melania Trumpról
A dokumentumfilm a first lady életét mutatja be, teljesen más megközelítésből, mint ahogyan Donald Trump első hivatali ideje alatt a sajtó bemutatta Melania Trumpot.

A Fox News Digital értesülései szerint a projektet várhatóan 2025 második felében mutatja be nemzetközileg az Amazon Prime. A dokumentumfilm forgatása 2024 decemberében kezdődött.
Izgatottan várjuk, hogy megoszthassuk ezt a valóban egyedülálló történetet a vásárlóink millióival világszerte
– mondta az Amazon szóvivője. A bejelentés alig néhány héttel azelőtt történt, hogy Melania Trump visszatér a Fehér Házba és ismét az Amerikai Egyesült Államok first ladyje lesz, akinek első könyve, a Melania nemrég jelent meg és gyorsan sikerkönyv lett.
A memoár Melania Trump portréja, és olyan személyes történeteket és családi fotókat tartalmaz, amelyeket korábban nem osztott meg a nyilvánossággal.
A régi-új first lady elmondta, hogy memoárjának megírása hihetetlen utazás volt számára.
Az emlékirataim megírása egy csodálatos utazás volt, tele érzelmi magasságokkal és mélypontokkal
– mondta.
Minden egyes történet azzá formált engem, aki ma vagyok
– vallotta.
Az életéről és utazásairól szóló film most tovább növeli ezt a személyes érzést. A film – az alkotók szerint– másként mutatja majd be Melania Trumpot, mint ahogyan az férje első hivatali ideje alatt megismerhette a közvélemény a first ladyt. Melania Trump korábban maga is modell volt, first ladyként azonban soha nem szerepelt egy nagy magazin címlapján sem, azonban a férjével szemben gyakran ellenséges média nagyrészt figyelmen kívül hagyta őt.
Borítókép: Melania Trump egy kampányrendezvényen, a Madison Square Gardenben New Yorkban (Fotó: Getty Images via AFP/2024 Getty Images)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Agyonlőttek egy lövöldöző férfit a német rendőrök
Német rendőrök agyonlőttek egy férfit, aki egy ellenőrzés során rájuk lőtt a cseh határ közelében – közölték vasárnap a német hatóságok. Az agyonlőtt férfi egy 47 éves iráni állampolgár volt, aki már évek óta Mannheim térségében élt.

Tömegtüntetések voltak Bulgáriában az euró bevezetése ellen
A tüntetők népszavazást követelnek Bulgáriában, míg a kormány kitart az euró 2026-os bevezetése mellett.

Evakuálják a lakosokat Parajdon
Elővigyázatosságból döntöttek így a szakemberek, miután süllyedést tapasztaltak vasárnap a Dózsa-bánya fölött.

Elindult Isztambulba az orosz delegáció
Elindult Isztambulba az orosz tárgyalóküldöttség az Ukrajnával hétfőn folytatandó tárgyalásokra – közölte vasárnap a TASZSZ orosz hírügynökség.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Kiss Péter hegymászó már örökre a csúcsok közt maradt

Inzaghi kifakadt Kovács István ellen, aki milliókat keresett a BL-döntőn

Összetörve jelentkezett be Nánási Pál: vége van, elhagyták

Csatatérré változott Lengyelország, az ukránokat nem engedik Budapestre

Lehetetlen helyesírási teszt: hibátlanul csak az emberek 2 százaléka tudja megoldani

Belehalt egy 71 éves nő a verekedésbe, ami a Lidl parkolójában tört ki

Hiába a törvény, Soros civiljei pride-ot szerveznek ma délután Budapesten

Vasárnapi sportműsor: BL-döntőt játszanak a győri kézisek és az FTC pólósai

Szinte biztosan kizárnak egy pilótát a Forma–1 időmérője után

Itt a bejelentés a világháborúról, kiderültek a nyugati tervek, Kelet-Európa komolyan érintett

Skóciában most a Fradi a téma, a Celtic védőjével erősítene Keane

Egy autó a PSG BL-győzelmét ünneplő tömegbe hajtott, Párizs lángokba borult
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Agyonlőttek egy lövöldöző férfit a német rendőrök
Német rendőrök agyonlőttek egy férfit, aki egy ellenőrzés során rájuk lőtt a cseh határ közelében – közölték vasárnap a német hatóságok. Az agyonlőtt férfi egy 47 éves iráni állampolgár volt, aki már évek óta Mannheim térségében élt.

Tömegtüntetések voltak Bulgáriában az euró bevezetése ellen
A tüntetők népszavazást követelnek Bulgáriában, míg a kormány kitart az euró 2026-os bevezetése mellett.

Evakuálják a lakosokat Parajdon
Elővigyázatosságból döntöttek így a szakemberek, miután süllyedést tapasztaltak vasárnap a Dózsa-bánya fölött.

Elindult Isztambulba az orosz delegáció
Elindult Isztambulba az orosz tárgyalóküldöttség az Ukrajnával hétfőn folytatandó tárgyalásokra – közölte vasárnap a TASZSZ orosz hírügynökség.